Először tegnap tűnt fel a kenu honlapján, hogy 3 év alatt nem mehet gyerek... Na, reggel fel is hívtam őket. Azt mondták, hogy nincs kicsi mellényük, csak 20 (!) kiló feletti 3 éveseknek. Kérdezték, hogy Csani nagy két éves-e. Hát, 20 kiló semmiképp se, de még egy hat éves sincs annyi, így inkább elmentünk, gondoltuk, felpróbáljuk, max csak sétálunk az erdőben.
Elmentünk, a mellény tökéletes (ott már csak 13-14 kilót mondtak). Megörültünk. Erre az egyik pasas mondja, hogy ilyen kicsivel nem ajánlja a kenut, mert nem elég stabil, inkább nagy gumicsónakot vegyünk ki (olyan raftingosat). Furcsálljuk, de hiszünk neki. Következő fordulat, hogy teltház van, nincs raftjuk, csak kenu. Hezitálunk, erre jön egy ürge, aki figyelmeztet, hogy akkor lehet baj, ha felborulunk és a fiút nem húzzuk ki. Hezitáltunk, de igazán nem tudtuk elképzelni, hogy a kenu annyira baj lehet. Majdnem nem mentünk, de aztán végül belevágtunk. Egy nehezebb (drágább) kenufajtát adtak, mert az stabilabb. Izgultam, mikor nekivágtunk, hogy mi lesz.
Kellemes meglepetés. Az út csodás, a folyónak csak néha voltak kisebb zúgói, sodrása. Amúgy vadregényes táj, rengeteg teknős, egy gém is mellettünk röpült el, csodás volt. A hűvös időben a napon klassz volt, csak én vacogtam a szélben, mert nem eveztem, csak Csanit fogtam. Csanikám végig csak csendben ült, nézelődött komolyan, kereste a többi hajóst, kacsákat, szitakötőket :) szerintem nagyon élvezte. Nem ficánkolt, pedig hosszú volt az út, de teli látnivalóval. A mellényt örömmel vette fel és már az elején örömmel, elszántan sétált a hajóhoz. Félúton megálltunk ebédelni, aztán megint vízre szálltunk. 6 mérföldet kenuztunk. A végén volt Csani kedvence: a busz. Egy régi iskolabusszal vittek vissza az autóhoz. Ahogy felszálltunk, Csani arcán megjelent a vigyor és imádta. Végig mosolyogta, pár perc után mondta, hogy "busz", Anya, én most buszon utazom, de tényleg :)
A kocsiban el is nyomta a buzgóság a végén. Klassz volt. Majd igyekszem fotókat szerezni és tölteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése