Olaszos délelőtt

Ma "reggel" elmentem az új, olasz háziorvosomhoz. Tegnap felhívtam, hogy időpontot kérjek, de azt mondta, hogy ha csak gyors beutaló kell, menjek reggel. 8.30-10.30-ig van időpont nélküli fogadóideje.

8.45-re értünk oda Lacival. A doki 9-kor meg is érkezett. És sikerült 2 óra alatt 5 embert "kezelnie". Igen, én voltam a 6. és kifutottam a fogadási idejéből... Az ajtón nyomatékosításképp ki van téve 2-szer is, hogy a gyors viziteken max 1 problémával foglalkozik az orvos és hogy ez max 10 percig tart. Ha ennél több, akkor időpontot kell kérni máskorra.

Az orvos mindenkit minimum 10, de időnként 20 percre fogadott. Pedig volt, aki csak azt mutatta, hogy csak egy leletért jött. Lacival azon sakkoztunk, hogy vajon egy vizsgálat nélküli háziorvosi viziten miről lehet 10 percig beszélni??? Azt is mondhatnánk, hogy alapos. De én inkább másképp nevezném ezt a dolgot.

Időközben, miután 10.40 volt és én 2 órája feszítettem a kényelmetlen széken, megjelent egy kicsi kövér pasas. Majd elkezdett okoskodni, hogy neki 10.30-ra kellett jönnie, úgyhogy ő megy legközelebb. Én ott álltam a mostmár látványosabb hasammal, kezemben az irataimmal és ugrásra készen és nagyon felhúzott az ürge. Megjelent, végigtelefonált 10 percet ordítva, majd közölte, hogy ne is álmodjak arról, hogy ma sorra kerülök, mert neki félre kellett jönnie és hogy az "informatori" nevezetű negyed órás időpontban neki végeznie kell... pf. Én erre finoman megjegyeztem, hogy 2 órája várok és a doktor úr 9-kor érkezett, mire be se fejezhettem a mondatom, már okoskodott, hogy igen, ilyen a doktor, mindig így van, tudhatnám, ha ennyien vannak, ő meg se várta volna, míg sorra kerül, hanem időpontot kért volna... én meg csak majdnem küldtem el melegebb éghajlatra a szememmel. Megjön, mint valaki és elkezd nekem okoskodni. Roppant irritáló egy fontoskodó figura volt.

Az orvos persze félkor nem végzett, csak 10.50-kor és mikor meglátta a pasast, akkor letessékelt, hogy majd utána, mert vele most kell "gyorsan" beszélnie...

Így 11 óra után kerültem soromra, amikoris a doki a lehető legtöbb redundanciával elmondta azt a körülbelül 2 fontosabb információt, amit többszöri kérdezéssel kellett kiszednem belőle és a mai napig az egyik kérdésemre adott válaszából csak sejtem azt, hogy hogyan is kell majd eljárnom. A lényeg, hogy a "számítógépes rendszerünk ma nem szuperál jól" és hogy "majd hívjam és mondjam azt, hogy..." (27 évesen tudom jól, hogy mit kell mondanom neki, de miért ne kötné ezt is az orromra a fogadási idő alatt?)...

Lacival a várakozás közben már levezettük, hogy miről vagy hogy hogyan is lehet 5 perc helyett 20-at beszélni. Arra jutottunk, hogy a "Hogy van? Mik a panaszai?" kérdés után ha a paciens azt mondja, hogy a lába fáj, akkor utána jön a kérdés, hogy "De mikor fáj? Úgy értem, hogy most reggel, vagy délben, vagy este? Úgy általában mégis mikor vannak ezek a panaszok?..." (és ezt még 6-szor 6-féleképpen megkérdezi, mire válaszul jön a "Reggel is, bár lehet, hogy már csak késő reggel, miután megittam a kávémat és miután a boltból is visszaértem, de nem fáj az annyira, hogy reggel arra gondoljak, hogy ne menjek boltba, ...".

Szóval valahogy így nézhet ki egy olasz orvosi vizit. Nem szeretem azt a kínos helyzetet, amikor csak ülök és már mennék és már tudom, hogy mindent elmondott, amit el kellett és utána csak mondja, mondja és neadjisten van egy kérdésem, amit muszáj feltennem, de nem jutok szóhoz, mert a doki csak mondja és mondja újra és újra az egészet előről és mikor felteszem a kérdésem és megint fél óráig tart rá egy válasz az esetleges információ nélkül, akkor csapok gondolatban a fejemhez, hogy jaaaaaj, de buta is vagyok, miért is kérdeztem, én bolond!... Szóval ezt nem szeretem.

Megvolt. Benne vagyok a rendszerben. És nem kapkodok. Most adott egyetlen beutalót, aztán majd a többit utána tudja csak elmondani... hát természetesen.

A hét eseményei

Előszöris a héten gyönyörű időnk van (persze nem akarom elkiabálni). Kristálytiszta kék ég, csípős levegő, havas hegyek. Sajnos legtöbbször csak a munkahely ablakából (meg a reggeli buszról) szemlélhetem ezt a szívderítő látványt.

Két új doktoráns (meg új posztdok, meg talán kutató is) érkezett. Egy indiai srác és egy indidai lány. Szobatársaim. Be kell, hogy valljam, eddigi negatív, indiai emberekhez fűződő tapasztalataimat (vagy előítéletet?) teljes mértékben cáfolják. Kedvesek, aranyosak, nem kajaszagú a ruhájuk, humorosak és lelkesek. Angolul is jól beszélnek, bár ezt eddig még egy indiai sem cáfolta (mind tökéletesen beszéli a nyelvet). Már voltak régebben egy évet Torinóban meg Milanóban. Elsősök, sokat kérdeznek tőlem, tetszik a lelkességük. És a srác pinyózni (ping-pongozni) is jár velünk, meg kávészünetelni, szóval társasági lények. Sokat mesélt már nekem Indiáról, arról a trópusi részéről, ahonnan ő jött, ahol Kipling írta a Dzsungel könyvét tapasztalatai alapján, ahol egész évben 30-40 fok van, ahol a legtöbb tigris és leopárd meg elefánt él az országban, ahol a második legnagyobb folyójuk folyik és ahol hajóval közlekednek, ahol a múlt hónapi esős időben pitonok lepték el a várost és bénították a forgalmat, stb... Már tudom, hány évig szabad leopárdot nevelni háznál, mekkora is egy tigris élőben és hogyan tudja egy csapással behorpasztani egy tömör faasztal tetejét. A lány pedig Észak-Indiából való, a Himalája mellől. Azon a környéken állítólag nyáron se megy feljebb +1 foknál a hőmérséklet, a szerzetesek a havon alszanak egy szál pólóban és jógával irányítják a testüket, hogy ne fázzanak. A Himalája pedig leírhatatlan szép és gyémántnak hívják, mert nem olyan sziklás, mint a Dolomitok, hanem egybefüggő fehér hótakaró szikrázik a napfényben. Csodálatos lehet. Szeretném egyszer látni!

Aztán szerdán "síztünk". Síeltünk bizony, mert az idő csodás volt, hétköznap üresek a pályák és hát a mi kis CUS kártyánkkal (most váltottuk ki az egyetemi sportkártyát) akciósan hódolhatunk a sportnak. Szerdán ráadásul ingyenes éjszakai síelés volt Lagoraiban :) Mivel sosem síeltünk még kivilágított pályán, naná, hogy mentünk ;) Inkább egész nap síeltünk és maradtunk az éjszakai murira is.

A Lagorai sípályák. Fantasztikusak. Vadi újak, most építették, szerintünk még bővíteni fogják. Aki szereti a (nem csupán széles, hanem az) óriási-széles kék és piros pályákat, folyamatos körpanorámával, annak ott a helye :) Mi imádtuk. Teljesen más jellegű (mind a pályák, mind a kilátás), mint a pinzoloi, de ez is csodás. A liftek kicsit lassúak, de legalább puha bőr. Reggel 9-től déltuán 4-ig (egy óra ebédszünettel) szeltük a hegyet megállás nélkül. Alig volt valaki, a trakkok nyomait sokáig nem sikerült lesíelni. Egy furcsaság volt, hogy hiába voltak lankás oldalak, borzasztó gyors pályák így is. Hideg volt és fagyos a hó (de nem jeges!) és jól összetrakkolt és egyszerűen csúszott. Talán így még érdekesebbé tette a síelést az az érzés, hogy bár szinte egyenes háttal állok, mégis próbálok a földhöz símulni, mert gyors vagyok. :) Jó volt. Aztán két és fél órát a menedékházban ücsörögtünk és izgatottan vártuk a pályák kivilágítását :) 7-kor be is következett és fél 8 előtt már sor állt a felvonónál :) 2 pályát világítottak ki, az egyiket le is zárták, mert a valszeg helyi sulisoknak versenypályát pakoltak ki. Még nem láttam így élőben zászlósan felszerelt pályát használat közben. És a kis 8-10 éves kölykök velünk utaztak a felvonón, majd őrült tempóban versenyeztek. A felvonón végignéztük őket, sok hatalmas esést láttunk, de nem szegte kedvüket. Aztán a másik pálya a mienk volt. Fantasztikus hangulata van, ahogy a fehér hóról visszaverődő lámpafény a szomszéd hegyet láthatóvá teszi. Ahogy a völgyben a falvak házai és a templomtorony világítanak. Szerintem sokkal jobban látható a pálya lámpafényben, mint napfényben (a napfény vakít és nem látni minden buckát). És a sötét is valahogy nagyobb bátorságot ad ;) A hideget viszont csak egy órán keresztül bírtuk. Aztán irány haza.

Tegnap (csütörtökön) meg kis olasz nyelvű vacsit rendezett egy olasz csoporttársam. 9-en gyűltünk össze és jó volt a hangulat. Laci is velem tartott (egyetlen férfiként). Pedavenáztunk, a nagy körasztalnál. Laci sikeresen kivédte az olasz nyelv használatát, ugyanis mellettem és Csikász Zsuzsi mellett ült :) Én viszont azt hiszem, sosem beszéltem még ennyit olaszul (ez se volt sok, de több, mint általában), ezért hasznos volt. Bár még mindig makogok és borzalmas a szóbeli készségem, de legalább sikerült néha mondatokba formálnom a gondolataimat. Kellemes este volt, kellemes társaságban.

Nem utolsó sorban elfogadták életem első számteches konferencia cikkét. Lesz még vele meló és az általam hitt egy hetes Ciprus helyett 1 napos Workshop lesz, ahol nem egy posztert kell kifüggesztenem, hanem egy fél órás előadást kell tartanom... szóval egyáltalán nem olyan jó, mint amilyenben elsőre reménykedtem... De majd elválik.

Ma péntek, munka. Holnap még szép időt írnak, így holnap úgy néz ki, ciaspolázunk (hótalp). Vasárnapra elromlik az idő, így aznap vonulunk be a centerbe a szerdai napot pótolni.