Munka

A tavasz meggondolta magát. A múltkori 20 fokról visszahűlt olyan 8 fokra. Azért még így sem panaszkodom. Bár reggel fagyos az idő, otthon ennél "súlyosabb" a helyzet.

A munka okés, alakul, talán sikerül majd beleszoknom.

A munkába járás az hosszú. Úgy néz ki pontosan, hogy lesétálok otthonról a városba. Ez olyan 20-30 perc. Aztán ott megvárok egy buszt, ami megint egy fél óra, míg kiér Mattarelloba. Aztán leszállok és még hegynek felfele kell egy negyed órát sétálni.

Hazafele fordított irányban ugyanezt eljátszom. Kivéve, ha nem csúcsidőben érek a vároba és pont jön egy busz, mert akkor nem kutyagolok fel, hanem buszozok.

Ebben pozitívum, hogy naponta elég sokat mozgok, ezt a részét élvezem. Tiszta sport. Az időbeli hosszát viszont nem annyira. Napi 2 óra csak utazással... bár végülis fejet szellőztetni jó. Csak a labor munka is ácsorgós, szóval este már fáradtabb felgyalogolni. Aztán meglátjuk, hogy meddig bírom. Azért ez így egyre nehezebb lesz, azt hiszem.

Egyébként jól vagyok. Sűrűek a napjaim. De minden okés. A témával még barátkoznom kell. Nem sok ötletem van, főleg kísérletesen gondolkodni nem olyan egyszerű így hirtelen.

Rohanok is a buszhoz. Kb ennyi. A hosszadalmasabb bosszankodós bejegyzést majd máskorra időzítem.

Első munkanap, hétfő

Munkába álltam. Azt hiszem, aránylag fáradtra sikerült az első napom.

Egyrészt hosszú idő után most adódik megint egy beilleszkedési megmérettetésem. Nevezetesen, annyi nevet kellene megjegyeznem, amitől már most tele a fejem. A helyzetet nehezíti, hogy sokakat ugyanazzal a keresztnévvel láttak el. Na de kezdem az elején.

CIBIO laborok Mattarelloban. CIBIO adminisztráció és irodák Povoban. A kettő között nagy távolság, magassági szint és időkülönbség. Reggel még San Donából sétáltam fel Povoba (egyre lassabban menetelek felfele az óriási szintkülönbséget leküzdve, de egyre gyorsabb vagyok. Ma kevesebb, mint 15 percbe telt felérnem). Aláírtam a papírokat, elintéztem az adminisztrációt. Aztán a jelenlegi főnököm kihozott Mattarelloba. Kaptam egy asztalkát egy közös helyiségben. Aztán egy órát vett el az életemből az állítólagos IT személy. A nem működő wifire a megoldást egy kábellel találtam.

Aztán megjelent egy lány, aki nagyon nagyon ismerős volt. Köszöntem, bemutatkozott. "Padtársam". Erre beugrott, hogy mintha múlt héten szerdán a mászófalnál ő is ott lett volna. Rákérdeztem, hogy nem találkoztunk-e már. Nem emlékezett. Én tovább próbálkoztam, hogy nem mászik véletlenül falat? Erre kiderült, hogy de, igen, ő is Caldonazzoban, ő először volt múlt héten (azzal apár kezdővel, akiket mintha már említettem volna a múltkor). Nyugtáztuk, hogy kicsi Trento (meg a világ is szerintem). Aztán jöttek mások is. Bemutatkoztak. "Ja, én vagyok az új post doc." Ezek szerint volt valami hírforrás arról, hogy jövök. Aztán ebéd előtt egy csapat lány bemutatkozott és hívtak enni. Abszolút pozitív fogadtatás. Mivel nincs kajám, egy vajmentes (!) prosciutto crudo-s (sonkás) kenyér (nem nevezném annak, aminek hívják, vagyis szendvicsnek) lett az ebédem. Itt mindenki saját kaját hord (végre! nagyon fogom élvezni, hogy nincs több vajon ma ízetlen menza kaját vagy mélységesen megunt pizza szeletet válasszak ebédre dilemma). Jöhet holnap a káposztás tésztám, aztán nagy valószínűséggel paprikás krumpli lesz a menü :D Az ebéd egyébként a kávéautomata melletti kis konyhasarokkal ellátott és ping pong asztallal felszerelt teremben van. Megismertem még más lányokat. Egyikről kiderült, hogy ő próbált együttműködni a volt munkahelyemmel, ami aztán kudarcba fulladt. Egyébként nagyon kedves ő is és meglepő módon alig hallom a hangját, vagyis érdekes olasz. De ami feltűnt, hogy a többiek közül is max 2-3 lány akad olyan, mint sajnos Laci összes kolleginája, akiktől maradandó halláskárosodásban szenved szegénykém. Az itteniek ráadásul angolul is egész jól tudnak. Bár akikkel szóba elegyedtem, azoknak egy amerikai pasas a főnöke. Aztán kiderült, hogy van több mászó is, aki itt dolgozik. Tök jó :) Aztán megjelent egy brazil barátunk is (Fabio), aki ugyanitt dolgozik.

Jaj, kihagytam az első szakmai megbeszélést és hogy hetente 2 laborcsoport meeting lesz, vagyis valóban folynak itt a dolgok a maguk rendje és módja szerint. Igyekszem képbe kerülni és ellesni a fortélyokat.

Aztán volt egy kis ünneplés is, amit majdnem kihagytam. Már álltam fel az asztaltól, amikor az egyik lány utánam szólt (a nevemen... vagyis neki sikerült megjegyeznie, nem úgy, mint nekem), hogy most jön 3 Valentina, akik a Valentin nap miatt ünnepelnek, amolyan névnapszerűség + a srác, aki mögöttem ül, neki van szülinapja. Szóval még sütit is kaptam hirtelen. És rádöbbentem, hogy a ma megszerzett információknak kb duplája hiányzik még a nevek listáján ahhoz, hogy mindnekit ismerjek, aki itt dolgozik.

Lesz laborköpenyem is. Ahogy látom, kék és kis csinos felirat van rajta + lehet, egy hosszú ujjú fehéret is kapok. De állítólag kapok.

Ma este indiai étteremben készülünk Valentin napot ünnepelni Lacival. Addig még lesz itt dolgom, ma már lehet, megnézek egy Western blotot. Bár a mongol lányt még nem láttam, akivel csinálnom kellene (vele a múltkor már találkoztam, ő is aranyos. És az első mongol, akit ismerek :)).

Na most akkor vissza a jegyzeteimbe, az elküldött file-okba, a kísérletes diagramok világába és a munkába... üdvözlet az első talán kicsit igazibb munkahelyemen. Nem érzem a különbséget, elvégre ez is kutatás, de azért furcsa, mert még sem lebeg előttem semmilyen diploma vagy papír, ami feszélyezne.

(komment: este végeztem, kimerülten, sok-sok információ után. Az emberek nagyon kedvesek, eddig jól érzem magam

komment 2: este az indiai kaja kudarcba fulladt, mert az étterem február 9 és március 2 között zárva van. Így utólag belegondolva, nem lehet, hogy Sreelagzijára mentek ők is? :D)

Labirintusos fotók

A drágakőLatemar csoport (a tövében sétáltunk)
Drágakövek mindenütt. Több réten minden fát és talajt ez borított. Ilyet még nem láttam. Hangjuk olyan volt, mint az üveg. És a látvány magáért beszél...
Micsoda alakzatok :)
Ilyen hatalmasakat is lehetett a földről szakítani :)
Laci és a Rosengarten (Catinaccio)
Csodálatos szerintem :)
Catinaccio magában
Másik irányban a kilátás.
A drágaköves út :)
És végül a szivárvány. A felhőbe rajzolt szivárvány. Ilyet még nem láttam. Gyönyörű. Egyszerűen lefotózni se tudtam jól, ahogy a Nap a hegy mögül olyan szögben világította meg a felhőket, hogy színeket rajzolt rá.
Még egy kis jégkristály
Az új kesztyűmet felavattam, nagyon klassz :)

Labyrinto és a legenda

Szombaton az időváltozás előtti utolsó szép napot kihasználtuk és elmentünk ciaspolázni (hótalpazni). Amiből igazság szerint az lett, hogy Laci a botja és az állványom cipelése miatt már unta kézben vinni a hótalpat, ezért felvette, én meg egész nap a táskámra függesztve cipeltem a sajátom. Hó volt, de le volt taposva.

A Latemar nevű csoport aljába mentünk egy hótalpas túrás könyvben leírtak szerint. Bolzanotól keletre, a múltkori Passo Lavazéhez közel, megintcsak a Rosengarten (vagy ahogy olaszul mondják, a Catinaccio csoport) mellett.

Az autóutunk síleceket cipelő autók között haladt. Carezza tavai be voltak fagyva és hó takarta. Ez az a vidék, ahol olyan szép kékeszöld tavacska van az út mentén. Piz Boé felé, Mamiékkal is arra mentünk és ha jól tudom, akkor Klári néniék is jártak arra.

A Carezza-tó után parkoltunk, megkerestük a turistajelzést és nekiláttunk a kirándulásnak. Kellemes séta volt, nem volt megerőltető, de mégis egész nap friss levegőt szívhattunk. Az út neve Labyrinto (vagyis labirintus). Ezt az elnevezést később értettük csak meg. Feljebb, a Latemar tövében hatalmas szikladarabokat lepett el a hó és közte bujkáltunk, kicsi hóhidakon, nagyon hangulatos volt. Tényleg, mint egy labirintus. Előre nem látszott, hogy merre fog kanyarodni a gyalogút :)

Aztán lefele jövet megtaláltuk a környék legendáját rejtő táblát is. A legenda a következő:
Egy tavi tündér élt a környéken, akibe egy varázsló beleszeretett. De hiába udvarolt a lánynak, ő visszautasította. Ezért a varázsló megkereste a boszorkányt, hogy tanácsot kérjen tőle, hogy hogyan csábíthatná el a lányt. A boszorkány azt tanácsolta neki, hogy fessen szivárványt az égre és ékszerekkel halmozza el a környéket, ami elbűvöli a lányt. A lányt ez el is bűvölte, de amikor felismerte, hogy a varázsló műve, akkor megijedt és beugrott a Carezza-tóba és a lányt soha többet nem látták. A varázsló szerelmi bánatában összetörte a szivárványt és a lány után hajította, a drágakövekkel együtt. Azóta ilyen szivárványszínű és kristálytisztán csillogó a tó vize.

A fotók bizonyítják, hogy a legenda előttünk megelevenedett. Olyan természeti képződményekkel találkoztunk, mint még soha. Láttuk a drágaköveket is és a Latemart a Catinaccioval összekötő szivárványt is. Fantasztikus volt.



Nagyobb térképre váltás

Helyzet

Egyrészt lesz munkám :) Voltam felvételin és mostmár biztos, hogy jövő hétfőn kezdek is. Új téma, újfajta meló (labormunka, kísérletes).

Tegnap voltunk falat mászni. Igyekszünk minden szerdán menni, mert jó kikapcsolódás. Bár még mindig amatőr vagyok az amatőrök között, azért bízom a fejlődésben hosszú távon. Addig meg erősödöm, átmozgat.

Sztori is járt a tegnap esti mászáshoz. Vannak most új emberek. Kezdők. Az egyik srácot Donatellonak hívják. Egy másik olasz kedvesen üdvözölte, hogy "Ciao Raffaello!". Aztán a srác javított, hogy igen, de Donatellonak hívnak... nem csoda, én se tudnám megjegyezni :D A kiabálós bohóc figura is ott volt. Merthogy ilyen is van. Egyébként mindenki idősebb nálunk és nem is kell panaszkodniuk, megyeget nekik ez a sport. Laci is nagyon ügyes már. Csak én akadok fenn kis termetemmel és időnkénti bizonytalanságommal itt-ott.

A falmászó terem alatt tulajdonképpen egy caldonazzoi sportterem kicsi csücskét kell érteni. Közben röpiznek, fociznak mögöttünk. Meg gyerekek tornáznak... változó. Viszont a múltkor figyeltük, hogy a focikapu mögött srégan van 2 hatalmas üvegajtó. Laci feltette a kérdést, hogy az hogyhogy nem törik ki. De a választ talán abban találtuk, hogy az olaszok kapura lőnek és nem mellé.

Az idő állítólag jövő héttől elromlik :( Ennek nem örülök. Kb ennyiről tudok beszámolni.

Itt a tavasz... szinte

Egy hét megint eltelt. Hétvégén nagyon szép idő volt. És kb 10 fok. Így szombaton falat mászni voltunk. Most elég rosszul ment nekem :( Elszoktam már a sziklától. Jobban szeretem én a műfalat.
Vasárnap délután meg sétálni mentünk a Toblino kastélyhoz. Nem volt annyira eredeti ötlet, ugyanis szinte tömeg volt. Viszont a naplemente előtti ég szép volt. Csak ahogy a Nap elbújt, máris hűvösebb lett.

Szombaton. Tele volt ibolyával a fal töve:
Naplemente és vitorlás a Garda-tavon:
Laci és a májkrémes zoccoletti termoszos meleg teával.
Itt a padon elidőztünk volna, azonban egy tipikus olasz pár érkezett ránk pár percre. Mint a filmekben. A nő sántikált a magassarkúban, a barátját/férjét nem várta meg. A sötét délolasz pasas ordít utána, hogy "Barbara...". Majd leülnek a padra és rágyújtanak a cigarettára. Micsoda "romantika". Közben a kocsiból kihallatszik a zene, amit nem zártak el...

Vasárnap a Toblino tavon naplementében egy kacsa sziluettjét sikerült csak lefotóznom.
Mára ennyi. Jól vagyunk.