Megint Athén

Hát itt vagyok újra. 45 perces ingyen wifi, szeretem :)

Előszöris a tegnapi nap lezajlott. Családias hangulatban volt egy kis workshop egy nagyon klassz hotelban. Az ebéd volt a legjobb pont, kint a napon ez égszínkék vizet bámulva tömtem magamba a fűszeres husikat és salátát. A kis társaság tagjai aranyosak voltak. Nem is annyira nagyon lógtam ki, még kérdezni is tudtam az előadásokon :) Aztán az utolsó előadás végéről el kellett mennem, hogy taxit hívjak és elérjem a buszom Larnacaba. A taxis nem akart számlát adni, én erősködtem, először hogy ő olyat nem tud, aztán csak kötöttem az ebet és végülkinyögött egy számlát. A hotel hívta...jól van, nem mondok semmit. Aztán a buszállomást nem lehet állomásként elképzelni. Egy elhagyatott valami, ráadásul 6 körül teljesen kihalt. Egyedül ücsörögtem, nem volt nagy élmény. Aztán megérkezett a busz. Ami Limassolba visz. A sofőr közölte, hogy ha csak én vagyok egyedül és nincs induló repülőm ma, akkor 6.30 helyett csak 8-kor indulunk. Nekem szemem kikerekedett, hogy nanehogymár, így is eleget vártam, eleget utazom... aztán szerencsére jött egy másik hölgy, így már ketten voltunk. És a jegyvásárlásnál kiderült, kicsi a világ. A sofőr srác ugyanis magyar :) Így gyorsan bal előre is ültetett és végigbeszéltük az utat. Majd Limmasolban buszváltás, irány Larnaca. Fél 9-re értem a reptérre a busszal. Ott taxit kerestem. Elég érdekesek voltak, mondtam a szállást és passzoltak tovább. Végül egy fél szemű köpcös fickóval utaztam egy rozoga autóval valami nem túl bizalomgerjesztő helyre. A hotel neve sokat elárul: "Cactus". Hááááát... azért csak ajánlani tudom az adminisztrációnak, hogy talán érdemesebb egy kicsit drágább helyet foglalni, ahonnan van transzfer a reptérre (mint Milánóban volt), mert így 30 eurót eltaxizgattam a félszemű bagázzsal, hogy egy olyan helyre érjek, amit nem részleteznék. Másnap reggel 6 után már reptéren kellett lennem. Óraállítással együtt 5 után keltem. Reggeli még ugye nincs + hiába kértem reggelre ébrsztést a biztonság kedvéért, elfelejtették... mondjuk amúgy sem bíztam bennük. Aludni nem sokat sikerült, mert egyrészt sem ajtaja, sem erkélye nem volt csukható a szobának + a szomszédok folyamatosan mászkáltak éjjel, valaki max hangerővel tévézett és még sorolhatnám. Hát nem volt zökkenőmentes egy este.
Aztán reggel olyan ködben mentem a taxival, hogy nagyon félelmetes volt. A sofőr is csak nézett, mert orrunkig sem lehetett látni. Aztán megköszöntem volna, ha lekapcsolja a reflektort, mert azzal ugye még kevesebbet látni (egy idő után ő is rájött erre).
Megérkeztem. 6.30-kor becsekkoltam, 8.20-kor kellett volna indulnunk. 2 órát késtünk, mert nem volt gépünk, Paphosban ragadt az idő miatt. Engem nem zavart a késés, mert még így is tengernyi időm van itt Athénban.
Ciprus érdekes hely. Valahogy egyre jobban megtetszett, annak ellenére, hogy egyre rosszabb élmények értek. Összességében tetszett. De ha valaki jön ide, szálláson ne spóroljon, mert nem éri meg.
A repcsiút okés volt. Bár azt megállapítottam, hogy Athénban mindig fúj a szél és mindig kézzel teszik le. Most is érdekes volt, amikor csak a bal hátsó kerékkel értünk földet és nagyon dobált... mindenki jujjongott. De leszálltunk :)
Most már "csak" 11-12 óra választ el Trentotól. Ha minden simán megy. Oh de hosszú az út haza :(

Elöljáróban

Mert úgyis mindenki rám kíváncsi :)

És mert tényleg ilyen színű itt a víz.

26

A helyszín gyönyörű. Pontosabban egy tengerpart. Én pedig ilyen tiszta és kék vizet életemben nem láttam. Nem jártam horvátoknál, Égei-tengeren, de láttam már szép partokat. Itt viszont a víz olyan áttetsző, hogy alig hiszem el, hogy létezhet ilyen.

Az egész sziget (legalábbis Paphos) idős angol turistákkal van tele. Rajtuk kívül senkit sem látni. Mindenki tökéltesen beszél angolul, mert vagy tud angolul, vagy eredeti angol. Rengetegen vannak, olyan nyugdíjassziget érzését keltik. A buszon is csak turista és csak szigorúan 60 év felett. Mindenki furcsán néz rám. Viszont könnyű útbaigazítást kérni angolul :)

Reggel telefonáltak a reptérről, hogy hozzák a bőröndömet Larnacaból. Én pedig nyakamba vettem a "várost". Igyekeztem a látványosságokat megtekinteni, viszont nem mindent sikerült, de azt hiszem, nem is tragédia. Sétáltam a kikötőben, ahol ettem is. Ott is lenyűgözött a víz tisztasága. Ahol hajókkal állnak és általában koszos (legalábbis kikötőkről ezt tapasztaltam eddig), ott nem messze úsznak, és a hajóknál is fenékig lelátni... ez szép.
Igyekeztem fotózgatni, tettem egy hatalmas sétát. Gyakorlatilag egész nap meg se álltam, fáradt is a lábam este.

Ciprus fura hely. Nem tudom, de engem nem tudott magával ragadni. A víz lenyűgöző, a várossal semmi baj (mondjuk látszik, hogy turistáknak épült, tele karaoke bárral meg gondolom nyáron éjjel pezsgő élettel, talán német turistákkal is), mégis valami nekem hiányzik. Nem tesz semmit hozzá a tengerparti városok kavalkádjához. Mondjuk látszólag nagy építkezések folynak, szerintem egy 5-10 év múlva bátran ajánlhatom. De egyenlőre nagyon drága, kevés látnivalóval, borzasztó sok angollal eléggé turistapénztárca-lehúzó. Mondjuk az is igaz, nem egy hetes barnulás miatt jöttem ide. Úgy biztosan egészen más érzés.

A balos forgalmat nem sikerült megszoknom, akárhogy igyekeztem.

Holnap előadok. Érzem, hogy borzasztó lesz. Nem is akarok rá gondolni, túl leszek rajta és kész.

Ja és a pékáruk itt valami fantasztikusak!

Athén - Larnaca - Limassol - Paphos

Hogy milyenek a görög emberek? Sok szőr, hatalmas orr, nagy fenék és alacsonyak. A férfiak között bizony látom én is a "görög kecskepásztor" vonalat és ezúton jelzem Adri barátnőmnek, hogy értem már, miről beszél :) Láttam olyan 3 részre szakadó erős orrot, mint az ókori szobrokon lehet látni. Meg kopaszokat hatalmas állkapoccsal, ez is tanulmányaimból köszön vissza. Rengeteg fiatal srác szakállas. A nők elég szedetvedettek, hasonlóan antik arccal megáldva + annyira eltúlzott sminkkel, hogy olyat rég láttam már hétköznap.
A családcentrikusság fiatal kamasz kortól látványos. Athénból a repcsin volt egy kicsi gyermek. Aki fél percenként visított, kurjantott egyet. És mindenki reakciója (az angol utasokon kívül) mosoly, öröm, nevetés. SENKIt nem idegesített egy percig sem. Sőt, játszottak vele. Elképzeltem, mi lett volna a hatás ezzel szemben egy Austrian Airlineson... nem firtatom.
Egyáltalán nem éreztem az embereket Athénban hangosnak.Legalábbis így Olaszország után.

Nade a sztorim. Háttér információ: most éppen bűzlök. Athénból felszálltunk (egy kis késéssel) és adtak vacsit (pedig azt hittem, 1 órás útra már nem kapunk, így előtte ettem a reptéren). Hát ez már kevésbé volt finom, mint az első úton. De azért ehető. Hamar besötétedett (kelet felé utaztunk). Én olvastam, pihentem, nem izgultam ;) Még akkor sem, amikor a leszállás Madeirához hasonlóan zajlott. Kézzel, nagy kanyarból, tenger felől féket behúztuk :)

Este 8 után meg is érkeztem Larnacaba. Mielőtt a csomagokat kihozták, én letámadtam az információs pultot (szeretem letámadnia z ilyen helyeket. Itt bátran kérdezhetek, térképet is dobnak hozzám, kedvesek, hasznos). Aztán jöttek a bőröndök. Amíg mind el nem fogyott... és én még mindig álltak, 15 perccel a buszom indulása előtt. Egy hölgy odajött hozzám, én mire várok, mondtam, a bőröndömre. Hát az nincs. Hurrá, deboldog voltam. A repülés utánis második izgulós szakasz mindig a csomag érkezése. Jelen esetben nem érkezése. Rémálom valóra vált, érdekes módon nem estem pánikba, optimistán álltam, miközben a hölgy telefonálgatott, hogy úgyis meglesz. Egyedül akkor fogott el egy kis pánik és düh, amikor megkérdeztem, hol van a bőröndöm. Milánó Malpensa. Na akkor haragudtam én az olaszokra rendesen, hogy reggel 9 utáni becsekkolásom óta valahol ott dekkol a csomag. Sebaj. Másnap jön. Szerencsére így is lett.

Rohantam ki a buszhoz. 21.15-kor indult Larnacaból Limassolba. Jobbkormányos busz. Az olasz sofőröknél csak a görögök tudják bénábban a sávot tartani. Állandóan le akart menni az út széléről. Én csomag nélkül ültem hulla fáradtan az első sorban és erre egy madarat szélvédővel telibetaláltunk. Szerencsére nem tört be az üveg.

A görögök nagyon vonzódnak és húznak látszólag az olaszokhoz. Rengeteg olasz zene szólt a rádióban ("Giusi Ferri" is eljutott hozzájuk, dejó). És minden autós ködlámpát használ. Najó, van egy-két kivétel, de tényleg nem több.

Egy óra út után megérkeztem Limassolba. Egy látszólag elhagyatott lepukkant parkoló... ott szóltak telefonon a sofórnek, jöjjön, mert van Limassol-Paphos utas is. 4-en. A kismikrobuszba átszálltunk (ami egy utánfutón szállította a csomagokat... az enyém kivételével). A sofőr már kérdezte is, kinek kell aztán majd taxi. Nekem kellett. Az akkor már 2 órája szóló görög zene csordultig telített. A zorbától is mindig a hideg futkos a hátamon (azt hiszem szerencsére a lagzimon megúsztam :)), és a mindenféle régi és mai sláger ugyanazzal a hangszereléssel fárasztott. Köszönöm, tisztelen, biztos szép, de nekem ennyi elég :) 23 után érkeztem Paphosba, ahonnan még egy taxis vitt a szállásomra. A mercedesének műszerfalán több gomb volt, mint a repülőn. Állandóan kommunikálni próbált (amihez én nem annyira ragaszkodtam éjjel fáradtan). Végül megérkeztem. A szállás. A csodásnak hirdetett szállás. Hát elég kollégium szintű, ezer éves. A legkellemetlenebb az volt, hogy egy tiszta ruhám, pizsamám, fogkefém, semmim nem volt nálam. Megérkezésemkor egy képet vettem észre a falon, amire nem is mertem többet nézni, mert mintha egy sorozatgyilkos alkotása lenne. De elborult elméjé, az biztos. Azóta is próbálok nem rátekinteni, mert megijedek.

Athéni reptér

A reptér. Az idő nem éppen milánói.Egy kis Athén. Leszálláskor kicsit látszott. Szép, de sajnos folyosón ültem.
A reptéren a legjobb, hogy van múzeum része. Meg is néztem. Most egy fotókiállítás is volt.
Meg ilyen régészeti is. Ezek pl Krisztus előtt 5. századból valósiak. És azt hiszem, a reptér építésénél találták.
Na ezen a hirdetésen talán valahol rajta van Budapest is...sejtéseim szerint... de ne kérdezzétek, hol :)

Milánó - Athén

Hát a tegnapi, időről szóló megjegyzésem elriasztotta a Napot. Ma reggel esett az eső Milánóban.
Reggeliztem (jó sokat), majd reptéri transzfer és megint a Malpensán érezhettem magam. Megint kicsit eltévedtem, de nem nagyon és végül sikerült felszállnom az athéni gépre. Jó utam volt, bár a felszállásnál izgultam, sikerült úrrá lennem az idegsségen, plusz az a repcsis nyomott levegő rendesen lefárasztott. Az ebéd a gépen finom volt, mindent megettem (bocsánat, az osztrák mackósajtot nem). Aztán a leszállás az talán a göteborgi szeles élményeimet is felülmúlta. Előre bemondta a pilóta, hogy hát nagy a szél, de aggodalomra semmi ok. Nem aggódtam, azonban a gép rendesen dobálózott az utolós fél órában. Tényleg nagyon. Fel is, le is meg oldalra is... de jó volt a pilóta. Megúsztuk :)
Most itt várok átszállásra. Ahogy kiszálltam a gépből, kimentem megszagolni Athén levegőjét. Ragyogó Nap, hegyek és a levegő első szippantásra cigarettafüstös volt, majd nagyon szeles. Akkora a szél, hogy majdnem elfújt. Amúgy állítólag 17 fok van, de a Napon többnek tűnik, viszont a szél leviszi a fejem. Hát igen, itt vagyok, tenger,meg sziget, meg ilyenek...
A feliratok mintha görögül lennének. Szó szerint. Itta reptéren még túlélem, de mi lesz velem Cipruson... meglátjuk.
Gyorsan ennyit tudtam, a netem korlátos. Fotókat még töltök, aztán irány Larnaca. Puszi.

Trentó - Milánó

Ülök a hotel szobájában és kortyolgatom a most lefőtt teát. Valóban, az utazásnak és a különböző szállásoknak tényleg van egy bája.

Szóval az egész ott indult, hogy számtech konferencia (pardon, "workshop") Cipruson. Az utazás hosszabb, mint az ottlétem, ilyen is van. Trentoban felszálltam a vonatra. Ami 10 percet késett, vagyis a veronai csatlakozásom pont odalett... illetve már rutinosan és olaszosan nem ijedtem meg és arra gondoltam: úgyis beéri, úgyis lesz valami, "jól" indul az utazás. Szerencsére tényleg beérte, sőt az eurostar is késett. De megérkeztem Milanóba. Milano Centrale. Voltam már itt és bizony annyi maradt meg, hogy HATALMAS pályaudvar és el lehet benne veszni. Sikerült is elvesznem. Hiába igyekeztem Csikász Atti instrukcióit követve balra fordulni, csak kavarogtam ide-oda, szinteket le meg fel (mert több szintes, több szárnyas, mamma mia, olyan igazi olaszos). Először megörültem, hogy jé, kiírnak mindent, mi merre. Viszont az instrukció később abba is maradt. Már csak azt vehettem észre, hogy az általam keresett reptéri transzfer nincs kitéve egy idő után (szokásuk, hogy nem teszik ki előre, hogy mi merre, csak egy idő után ha nem tértél le, már nem teszik ki és akkor tudod, nem jó helyen vagy. Olyan tipikus!). Persze volt "divatos" letoltgatyás olasz suhancok fütyülése utánam az egyik kijáratnál, ahol aztán vissza is mentem, mikor éreztem, nem a megfelelőre leltem. Nagy nehezen végül sikerült újabb repcsis táblára találni először... másodszor meg miért ne jobbra lenne kitéve, ha balra kell fordulni... szerencsére megint gyanús volt az irány, a nyíllal ellentétes irányba viszont csak 3 lépést kellett tennem és ott állt előttem a "shuttle" busz. Hurrá. Épp beszálltak, épp indultak.
Másik emlékem (és talán ez a kettő volt Milánóról és a reptérről) is igaz volt, miszerint RETTENTŐ sokat kell buszozni Milánóból a Malpensa reptérre. Bizony, egy órát zötyögtem az olasz autópályán. Volt már ilyen, kibírtam. Meg is érkeztem a reptérre, a megfelelő terminálra. Kérdezősködtem a szállodáról (bevetettem olasz nyelvtudásom, pedig ez egy reptér, angolul beszélőkkel ;)), mindenki ismerte, mindenki mondta, hogy merre találom hozzá a kisbuszt, viszont senkise jól. Egy órát kavartam, mivel a szálloda nem vette fel a telefont. Majd később szerencsére felvette. Egyértelmű instrukciók, tiszta Európa, majd felvesznek kocsival.
Kiértem a standra. Épp egy másik nevű szállodának az össze-visszatört mikrobuszába pakolt be a nagyon arab sofőr és én csak örülni tudtam, hogy nem vele kell utaznom. És hát de. Nade előtte még a "stand őrzője", valami felelős pasas, aki nagyon unatkozott és mindenkivelpróbált kontaktot keresni, természetesen nálam is próbálkozott. Először, hogy melyik szálloda (mondtam a nevét). Jaj, hát az most ment el, telefonálni kell. Én mondtam, hogy már megtettem. És? És negyed óra múlva jönnek. Aha, de ha nem akarok várni, akkor vannak jó taxik, blabla... köszöntem, nem volt szükségem a reklámra. Negyed órát ott állni, vagy a szállodában ülni olyan mindegy. Aztán megint jött. Hogy de a szállodában nincs semmi étkezési lehetőség (ebben kivételesen igaza volt). Aztán elsütötte a hát, ha nem kellene dolgoznia, elvinne ő engem vacsorázni. Én természetesen nem vettem magamra (Olaszországban élek több, mint 2 éve. Ismerem ezeket a szövegeket). Ő erre persze megnyugtat (amúgy se voltam ideges), hogy jó, csak tudom, az olasz humor és hogy a férfiak és hogy a bókok (én meg nem mondtam neki, hogy tudom, miről beszél és közben arra gondoltam, néha egy ajtón előre engedés hatásosabb lenne az elfecsérelt szavak helyett). És folytatja. Hogy minden nő szereti a bókot. Mert elpirulnak. Én álltam ott, teljesen fehéren és immunisan. Apukám lehetne a fickó és hát igen, itt élek már egy ideje, egy szavát se hittem. Jó, tudom, csak kedveskedik. Valahol kedves is. De én sajnos nem tudok rá olyan olaszosan órákat válaszolni és udvaroltatni magamnak, mint valószínűleg az olasz nők. Nem is bánom. Aztán mondta, hogy van egy nagyon jó étterem itt a reptéren, jó pizzával, ha érdekel (megint a reklám helye jött), de nem érdekelt.
Végül megjött a busz. A törött, a sofőrrel. Erre, ha hiszitek, ha nem, a srác tökéletesen vezetett. Finomabban bármelyik olasznál és szépen váltott, öröm volt mögötte ülni. Szóval ne ítélj elsőre. Valószínűleg nem ő törte rommá azt a mikrobuszt.
És itt vagyok. A recepciós srác inkább nőnek akart születni, minden mozdulata nőiesebb, mint az enyém. És esküszöm, senki nem tudja még úgy riszálni a fenekét öltönyben és lakk cipőben, mint ő. Amúgy (nem ezek miatt), de sunyi a tekintete és nem szimpatikus. Net az nincs ingyen, TV van, a berendezés luxus és új és szép és szóval ülök és kortyolom a teát. Készülök a holnapi útra, amihez képest a mai semmise volt. Majd jelentkezem.

Még valami. Milánóban nem volt szmog és köd. Egészen derűs város képét mutatta. Tiszta Budapest (juj ennek nem örülnek sokan, de tényleg úgy éreztem). De azért nem költöznék oda, az biztos.

Mai nap

Ma készültem Ciprusra. Szerdán indulok, valahogy csütörtök éjjel (lehet lesz már péntek is) érkezem. A szállodám elég jó helyen lesz, bár csak 2 éjjel töltök ott, azért bízom a szép fotókban. Ciprust Aphrodite szülőhelyének is nevezik, állítólag gyönyörű. Nem sok időm lesz megcsodálni.
Ja, a szálloda, csak hogy dicsekedjek :PA másik hírek pedig, hogy megjelentem a SCIENCE-ban. Igaz, csak a nevem tűnik fel, de ki a kicsit nem becsüli ;)
Mégvalami. Csodák márpedig vannak. Az előző lakó hagyott itt nekem egy ribizke bokrot, valami virágot, egy szál kórót... nem becsültem sokra, így nem öntöztem (október óta), kitettem a fagyba és tegnap mit látok?! Hajt, rügyezik, él és virul... kezd aggasztani, hogy azok a virágok, amikkel nem törődök, jobban érzik magukat, mint amiket szívvel-lélekkel ápolok... lehet nem véletlen :(

Falra másztunk fotók

Giuliano indulás előttMatteo
Alice a magasban
Laci is próbálkozik :)

Meg én is

"Eclipse"



Alice pózol
Giuliano mászik


Laci biztosít
és ő is mászikitt voltunk:


View Larger Map

Sokféle

Amíg futnak a szimulációk, gondoltam, írok pár sort.

Előszöris tegnap gyönyörű napra ébredtünk. Itt a tavasz, pólós idő, szoknya, kék ég. Szeretem :)
Aztán tegnap reggel a szokásos busszal jöttem, azonban velem tartott Laci is és bizony nem szálltunk le a centernél, hanem Celvának vettük az irányt. Jöttek velünk mászótársaink is, merthogy sziklát mentünk mászni a szabadban :) Az oktatásnak vége, tornatermes mászásra nem nagyon van lehetőség, helyette sok kezdő szikla található Trentoban és környékén (nyugalom, tényleg kezdő!). Ne ijedjen meg senki, igen, kipróbáltuk. Első tapasztalat, hogy én jobban féltem a magasságtól, mint teremben, ellenben Lacival, aki otthonosabban mozgott a sziklán, mint a műfalon. Nekem félelmetesebb az egész, ugyanakkor könnyebb jóval, mint mű falon mászni. Össze se hasonlítható. Az technikai, megoldandó feladatokkal, erőnlétet próbára téve kell küzdeni, de az út megszabott, egyértelmű, színek jelzik és a fal rugalmas, ha esel. Meredekebb a dőlése, ezért fizikailag nehezebbnek érzem. A szabadtéri pedig nem olyan meredek (legalábbis a kezdő pályák), jobban tapad a cipőtalp (amire szükség is van, mivel nincsenek olyan szép zsebek és bütykök, mint műfalon), viszont a magasságot magasságnak érzem és lelkileg nehezebb az egész. Viszont gyönyörű. Egyszer azt mondta nekünk a miskolci terem embere, hogy "Úgy kell falat mászni, hogy más ember légy utána". Milyen igaz. A 12m tetején azért volt bennem félsz, viszont amikor felértem és megfordultam és beláttam Trentot, meg Valsugana völgyét, meg a Marzola ott tátongott tőlem "karnyújtásnyira", teljesítve a távot, leküzdve önmagam és a félelmeim... csodás érzés volt. Természetesen van mit szoknom tériszony terén és bevallom, engem még mindig nagyon vonz a műtermi mászás, ahol technika minden mozdulat, de ez is szép. És mégegyszer: ÖSSZEHASONLÍTHATATLAN. Ég és föld. Ha hiszitek, ha nem.
Aztán a napon lesétáltunk Povoba, talán kicsit fogott is a Nap. Megéltük azt is, amikor azt írom, hogy a KEDVENC tésztám volt a menzán, méghozzá spenótos ravioli (ki gondolta volna 3 éve, hogy ilyet fogok valaha gondolni :)).
Majd kijött egy nulla eurós gázszámla, amitől nagyon boldogok vagyunk :) Akkor is, ha csalás, mert múltkor túlszámláztak és most korrigálták. Azért a nulla az nulla :)
Aztán megtörtént a nap rossz eseménye is, miszerint a kedvenc RP nadrágom zipzárja tönkrement. Elég hülye érzés volt, hogy megérkeztem mászás után egyből munkába, mennék átöltözni és nem mozdul a zipzár. Hát tűrtem (és nem ittam aznap délután semmit) egészen addig, míg otthon egy órás szenvedés után leszuszakoltam magamról a nadrágot.
Majd fáradtság ide vagy oda, este lesétáltunk a SUSAT-hoz, ahol majdnem harmadszorra se volt szerencsénk. Viszont nehezen, de sikerült bejutnunk és megszereznünk az igazolványunkat. Ezzel bizony mostmár egész Olaszországban biztosítva vagyunk ingyenes hegyimentéssel. Milyen jó is, igaz? :) Persze inkább a rifugio akciók és a bérlések és a sok szervezett hegyi program vonzott minket. Meg a kitűző, meg a varrható placsnyi. Mindenünk van már, alpinisták lettünk hivatalosan is.
És aztán ma megint itt vagyunk, szmötyis veronás-milánós randa időben, ahol a szürkeségen dereng át a napfény. Dolgozunk és intézzük dolgainkat. Megvan az én repjegyem is Los Angelesbe, kezd egyre rendezettebbé válni a dolog. Vízuminterjú időpontja pipa, jön a szálláskeresés Cincinnatiban. És majdnem elfelejtettem, hogy az indiai munkatársaim megleptek egy fagyikehellyel. Hm de finom volt. És jól esett, hogy gondoltak rám. Nem egy nyugat-európai nép, az fix. Bennük még maradt egy kis "önzetlen másokragondolás". Tényleg aranyosak.

Cima Juribrutto 2697m - csúcs videó

Cima Juribrutto 2697m - videó

Cima Juribrutto 2697m - fotók

Ide indultunk, de a baloldali kicsit látszó hegyre mentünk végül:
Így fújt a szél:Laci és a háttere:
A háttérben látszódó hegyre mentünk.
Sítúrások :)
A szeles nyeregbe tartanak
sítúrások előttünk
Laci megy a hegyen
sítúrás, megint
szél
én és a killátás félútról
Laci botladozik
Egy sítúrás a hóban
Na ilyen helyen jó pisilni ;)
Csúcsról a kilátás
Csúcson



a szél :)

Cima Bocche (2745m) helyett Cima Juribrutto (2697m)

Hétvégén gyönyörű idő volt (ahogyan ma is) és talán már nem is olyan meglepő, hogy hegyet másztunk ;)
Ezalkalommal is azt a tanulságot osztanám meg mindenkivel, hogy bizony egy hegyről lejönni sokkal nehezebb és fárasztóbb, mint arra felmenni. Tapasztalat, amit a tegnapi nap is igazolt.
Reggel 6-kor keltünk ezen a szép vasárnap reggelen. Az előző este elkészített szendvicseket kivételesen nem hagytuk otthon. Nekiláttunk az útnak. Trentótól keletre, a Marzola és Celva mögött Civezzanonak vettük az irányt. Át a falvakon, Lona, Segonzano, Sover, Molina... a jól ismert útvonal. Sokat jártunk már arra. San Pellegrino völgye.
Leparkoltunk, felöltöztünk. -8°C volt. És szél. Több sítúrás csapat is ezt a helyet választotta célul. Mi kinéztük a Cima Bocchet, viszont az elágazásnál mindenki a másik hegynek ment és mivel nem vagyunk elég bátrak, nem indultunk egyedül neki a Bocchenak. helyette a Juribruttot másztuk. Hatalmas szél kavarta a havat. A Nap azonban melegen sütött és az a 1000m szintemelkedés se hagyott minket fázni. Végig ciaspoláztunk (amivel egyáltalán nem egyszerű haladni), mégis olyan "kemények" voltunk, hogy végig lépést tartottunk a sítúrásokkal :) A végére kifújta belőlünk a szuszt is a szél és utólag láttuk, a másik (eredetileg tervezett) csúcsot is sokan mászták. De így is megelégedve caplattunk lefele a síelők által széttúrt úton. A ciaspolánk botladozott, a térdeim és bokáim fájtak... lefele ezerszer rosszabb volt az út, mint felfele. Végül hamar teljesítettük a terepet, 9 órai indulásunk után 4 órával már a csúcson pihentünk és koradélután már az autóban "ringatóztunk" hazafelé a hajtűkanyarokban. Szép volt.


View Larger Map

Fine

Tegnap volt az utolsó alkalma a mászótanfolyamnak. Sajnos ki kellett hagynom, illetve csak személyemmel voltam jelen, falra nem másztam, ugyanis bedurrant szerdán a bal vállam. Valami ideget becsíphettem, vagy ilyesmi, mert szerdán még csak kicsit fájt, tegnap meg már nem bírtam elviselni bizonyos mozdulatokat. Nem fáj állandóan, csak néhány karmozdulatnál.
Aztán a "csapattal" megtörtént a telefonszámcsere és öten beültünk együtt vacsizni. Pedavena. Sör és pizza. Nagyon aranyosak, mi Lacival vagyunk a "rangidősek" (igen, öreg vagyok már én is). Olaszul beszéltünk egész este, aminek én örültem a legjobban, mert tovább gyakorolhattam a nyelvet... viszont még mindig csak jelen és múlt időt vagyok képes használni, néha még azokat a ragokat is elfelejtem. De már azt érzem, végre különvált a fejemben az angoltól, kialakult egy terület az olasznak, ami egy nagy lépés. Kár, hogy nemsokára megint az angol kerül előtérbe.
Az idő megint kijavulni látszik, remélem, hétvégén tudunk kirándulni és fotózni, már hiányzik a levegő.

Március 8

Forrás: valahol internet

Tegnap nőnap volt. Előszöris hiába élek Olaszországban már több, mint 2 éve, tegnap tudatosult bennem, hogy itt az a szokás, hogy nőnapra mimózát ajándékoznak (bár nem annyian és nem mindenkinek, mint otthon). Fogalmam sincs, miért éppen mimózát (neten csak annyit találtam róla, hogy tartós marad a vázában sokáig)...
Aztán az idő itt is lehűlt, bár azért fagypont felett maradt. A fagyisok mindenre fittyet hányva a belvárosban is mindenütt kinyitottak és ahogy már írtam, a center melletti téren lévő mogorva osztrák bácsi is kitette hatalmas betűkkel, hogy APERTO ("nyitva").
Tegnap este vacsi után lesétáltunk a városba, hogy bellépjünk a SUSATba (Sezione Universitaria della Società degli Alpinisti Tridentini, vagyis a trentinói alpinisták szövetségének egyetemi részébe). Így további kedvezményeket kaphatunk menedékházakban vagy felszerelés bérlésekor például.
Természetesen, a szövetség nyitvatartása elég korlátos: csak hétfőn este fél 8-tól fél 9-ig. Olyan olaszosan. Szóval mi lebaktattunk a városba, megtaláltuk a helyet, azonban egy lélek se volt (olyan olaszosan). Addig-meddig kóboroltunk az épületben, míg a nagy szövetség (SAT) recepcióján találtunk egy hölgyet. Nagyon készséges volt és elmagyarázta, hogy sajnos pont ma jött közbe valami a másik szervezet felelősének és pont ma el kellett hamarabb mennie (és pont velünk történik mindez), de nála hagyhatunk mindent. Szóval a fénykép és a jelentkezési lap leadva, hamarosan a trentinói alpinisták közé tartozunk hivatalosan is :)
Ma reggel pedig sok idő után újra ellenőrökkel találkoztam. Azonban itt abszolut nem olyan agresszíven fifikásak, mint otthon, mert csak azokat ellenőrzik, akik leszállnak a buszról... vagyis akinek nem volt jegye, fent maradt és a következőnél szállt le :) Semmi értelmét nem látom a ritka jelenlétüknek, főleg, mert még mindig haragszom az összes trentói jegyellenőrre (arra a 4-re, aki itt ezt a posztot betölti), miután tavaly szakadó esőben nem engedtek fel arra a buszra, ami nekünk jó lett volna és amit menet közben állítottak meg (kicsit fifikásabban, mint ma reggel), mert hiába állt a busz, hiába szálltak fel ők is és nyitotta ki a sofőr az ajtót, plusz 2 esernyő nélküli utasnak nem maradt hely szerintük. Persze mindezt erőből oldották meg velem(!) szemben. Letaszítottak olyan "finoman" és "udvariasan". Csak olyan olaszosan...

Csak mert szép

És ahogy a videó készült:



További gyönyörű képek a fotóstól ITT.
Egyik kedvenc:

És ne ijedjen meg senki, nem fogok ilyen helyen lógni soha és nem is vágyom rá. De mindigis csodálni fogom!

Mindennapok

Nem sokat tudok írni.
Egyrészt az idő egyik nap ilyen, másik nap meg olyan.
Aztán mostanában falat mászunk, ami nagyon jó. Eredményképp a hátamtól az ujjaimig érzem magamban az "erőt" (izomlázat). Szeretek megbírkózni a feladattal, máramikor sikerül. Erőről, egyensúlyról és merszről szól. Meg persze a technikáról. Sajnos már csak 2 alkalom van a kurzusból, pedig még lenne mit gyakorolnom. Edzés végére mindig remegő lábakkal, duzzadt alkarral térünk haza. Szeretem :)
Kicsit megfáztam, ami a közérzetemet rontja, viszont az orrfújáson kívül teljesen rendben vagyok. Megmutatta magát egy kicsit a tavasz, aztán mégse jött és én beugrottam neki.
Tegnap pedig kinyitott a fagyisunk. Mégiscsak múlik már ez a tél lassacskán.

Ez a nap más, mint a többi...

A hétvége "nyugisan" telt. Mindenütt lavinaveszély fenyeget, mi meg maradtunk a fenekünkön. Szombaton volt egy kis kikapcsolódás, Ferenc kollegáméknál volt egy kis magyar est. Jól sikerült. Szép fotókat láttunk, finom sütiket ettünk és még a gyerekek játékvárát is megcsodálhattuk. További Trentoban élő magyarokat ismertünk meg.
Aztán hétfőn persze kisütött a Nap (miután vasárnap randa idő volt). Dolgozunk látástól mikulásig, néha kezdem feladni a doktori cím elérhetőségébe vetett hitemet. Egyébként minden rendben van velünk.