Trentó - Milánó

Ülök a hotel szobájában és kortyolgatom a most lefőtt teát. Valóban, az utazásnak és a különböző szállásoknak tényleg van egy bája.

Szóval az egész ott indult, hogy számtech konferencia (pardon, "workshop") Cipruson. Az utazás hosszabb, mint az ottlétem, ilyen is van. Trentoban felszálltam a vonatra. Ami 10 percet késett, vagyis a veronai csatlakozásom pont odalett... illetve már rutinosan és olaszosan nem ijedtem meg és arra gondoltam: úgyis beéri, úgyis lesz valami, "jól" indul az utazás. Szerencsére tényleg beérte, sőt az eurostar is késett. De megérkeztem Milanóba. Milano Centrale. Voltam már itt és bizony annyi maradt meg, hogy HATALMAS pályaudvar és el lehet benne veszni. Sikerült is elvesznem. Hiába igyekeztem Csikász Atti instrukcióit követve balra fordulni, csak kavarogtam ide-oda, szinteket le meg fel (mert több szintes, több szárnyas, mamma mia, olyan igazi olaszos). Először megörültem, hogy jé, kiírnak mindent, mi merre. Viszont az instrukció később abba is maradt. Már csak azt vehettem észre, hogy az általam keresett reptéri transzfer nincs kitéve egy idő után (szokásuk, hogy nem teszik ki előre, hogy mi merre, csak egy idő után ha nem tértél le, már nem teszik ki és akkor tudod, nem jó helyen vagy. Olyan tipikus!). Persze volt "divatos" letoltgatyás olasz suhancok fütyülése utánam az egyik kijáratnál, ahol aztán vissza is mentem, mikor éreztem, nem a megfelelőre leltem. Nagy nehezen végül sikerült újabb repcsis táblára találni először... másodszor meg miért ne jobbra lenne kitéve, ha balra kell fordulni... szerencsére megint gyanús volt az irány, a nyíllal ellentétes irányba viszont csak 3 lépést kellett tennem és ott állt előttem a "shuttle" busz. Hurrá. Épp beszálltak, épp indultak.
Másik emlékem (és talán ez a kettő volt Milánóról és a reptérről) is igaz volt, miszerint RETTENTŐ sokat kell buszozni Milánóból a Malpensa reptérre. Bizony, egy órát zötyögtem az olasz autópályán. Volt már ilyen, kibírtam. Meg is érkeztem a reptérre, a megfelelő terminálra. Kérdezősködtem a szállodáról (bevetettem olasz nyelvtudásom, pedig ez egy reptér, angolul beszélőkkel ;)), mindenki ismerte, mindenki mondta, hogy merre találom hozzá a kisbuszt, viszont senkise jól. Egy órát kavartam, mivel a szálloda nem vette fel a telefont. Majd később szerencsére felvette. Egyértelmű instrukciók, tiszta Európa, majd felvesznek kocsival.
Kiértem a standra. Épp egy másik nevű szállodának az össze-visszatört mikrobuszába pakolt be a nagyon arab sofőr és én csak örülni tudtam, hogy nem vele kell utaznom. És hát de. Nade előtte még a "stand őrzője", valami felelős pasas, aki nagyon unatkozott és mindenkivelpróbált kontaktot keresni, természetesen nálam is próbálkozott. Először, hogy melyik szálloda (mondtam a nevét). Jaj, hát az most ment el, telefonálni kell. Én mondtam, hogy már megtettem. És? És negyed óra múlva jönnek. Aha, de ha nem akarok várni, akkor vannak jó taxik, blabla... köszöntem, nem volt szükségem a reklámra. Negyed órát ott állni, vagy a szállodában ülni olyan mindegy. Aztán megint jött. Hogy de a szállodában nincs semmi étkezési lehetőség (ebben kivételesen igaza volt). Aztán elsütötte a hát, ha nem kellene dolgoznia, elvinne ő engem vacsorázni. Én természetesen nem vettem magamra (Olaszországban élek több, mint 2 éve. Ismerem ezeket a szövegeket). Ő erre persze megnyugtat (amúgy se voltam ideges), hogy jó, csak tudom, az olasz humor és hogy a férfiak és hogy a bókok (én meg nem mondtam neki, hogy tudom, miről beszél és közben arra gondoltam, néha egy ajtón előre engedés hatásosabb lenne az elfecsérelt szavak helyett). És folytatja. Hogy minden nő szereti a bókot. Mert elpirulnak. Én álltam ott, teljesen fehéren és immunisan. Apukám lehetne a fickó és hát igen, itt élek már egy ideje, egy szavát se hittem. Jó, tudom, csak kedveskedik. Valahol kedves is. De én sajnos nem tudok rá olyan olaszosan órákat válaszolni és udvaroltatni magamnak, mint valószínűleg az olasz nők. Nem is bánom. Aztán mondta, hogy van egy nagyon jó étterem itt a reptéren, jó pizzával, ha érdekel (megint a reklám helye jött), de nem érdekelt.
Végül megjött a busz. A törött, a sofőrrel. Erre, ha hiszitek, ha nem, a srác tökéletesen vezetett. Finomabban bármelyik olasznál és szépen váltott, öröm volt mögötte ülni. Szóval ne ítélj elsőre. Valószínűleg nem ő törte rommá azt a mikrobuszt.
És itt vagyok. A recepciós srác inkább nőnek akart születni, minden mozdulata nőiesebb, mint az enyém. És esküszöm, senki nem tudja még úgy riszálni a fenekét öltönyben és lakk cipőben, mint ő. Amúgy (nem ezek miatt), de sunyi a tekintete és nem szimpatikus. Net az nincs ingyen, TV van, a berendezés luxus és új és szép és szóval ülök és kortyolom a teát. Készülök a holnapi útra, amihez képest a mai semmise volt. Majd jelentkezem.

Még valami. Milánóban nem volt szmog és köd. Egészen derűs város képét mutatta. Tiszta Budapest (juj ennek nem örülnek sokan, de tényleg úgy éreztem). De azért nem költöznék oda, az biztos.