2011. június 9., csütörtök

Volt internet, nincs internet

Tegnap kalandos napunk volt. Nem annyira extrán, csak kicsit. Délután lesétáltunk a városba. Reklamálni. Az internet, amit vettünk, érdekesen működik (bár ami engem jobban zavar, az nem az, amikor megy, hanem amikor érdekes, hogy nem működik). A pasas kipróbálta és megállapította, hogy nem jó a kulcs (ilyen USB-s internetünk van, egy éves, limit nélkül). Erre becsomagolja és közli, hogy szervízbe kell küldeni. Én kérdeztem, hogy mennyi időre, de nem tudta megmondani. Majd hívnak... hurrá. Az 1 éves limit pereg, most egy pár hét kiesik ebből. Én már nem tudom, mit csináljak. Naná, hogy velünk esik ez meg és naná, hogy nem adnak cserébe 2 hétre valamit, hogy ha már elromlott, akkor a szolgáltatás az mégiscsak legyen szolgáltatás... nem, nem. Az itt nem számít. Ez nem Amerika.

Az idő továbbra is szeszélyes, egyik pillanatban esik, másikban süt a Nap. Tegnap lefele sétánál esőben, szélben battyogtunk, aztán meg smemi nyoma nem volt a rossz időnek. Legalább Laci evett egy fagyit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése