Először Lacinak be kellett ugrani a laborba. Lent vártuk Csanival, én meg bekapcsoltam arra az öt percre a rádiót. Elvégre nulla fok, semmi gond. Autó persze nem indult, az akksi mostanában nehezen is kapott erőre. Szóltunk az egyetemi rendőrségnek, ők jöttek, bebikázták, aztán irány haza kicserélni. Szegény Csani csak halkan kérdezte, hogy állatkert? Lacinak sikerült a tavaly szerencsére megvásárolt akksit betennie. Bár nem volt egyszerű. Már tavaly se bíztunk benne télen, pótnak vettük, jól tettük.
Így kis kitérővel, de elmentünk az állatkertbe. Kismotorral, sportkocsival. Csani örömmel száguld befele. Erre a hölgynek odaszólt a menedzser, hogy nem szabad semmilyen kerekes járművel menni, csakis babakocsival. Teljesen értetlenül álltam ott, hogy ez egy teperős műanyag motor. Nem gyors, semmi. Közlik, veszélyes... A bérelhető utánfutós kocsi, amiből kiesik a gyerek, az nem az. Erre a fickó még győzköd, hogy a gyerek biztonsága, mert ezzel el tud esni. Jó, akkor a fagyban inkább ülve fázzon, nehogy legyen egy kis mozgásra lehetősége a majdnem üres állatkertben. Mert mondták, dombok is vannak, jaj, mi lenne ott motorral... Szülő erről nem dönthet már, üljön és zabáljon már az az amerikai gyerek születésétől fogva. Mindegy, a fiú majdnem végig futotta, sétálta, mozgott ő így is, csak rossz volt látni, amikor kikerekedett szemekkel nézett a motor után, ahogy apja kivitte az autóba.
A beltéri állatokat néztük, aztán ettünk hamburgert, meg este a fényekben gyönyörködtünk, zene szólt. Csani imádta, mi is jót sétáltunk. Klassz nap volt, így kitérőkkel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése