update

Végre Foz do Iguacun is lefoglaltuk a szállásunkat :) Már kevesebb, mint 2 hét van hátra. És én meg még bele se gondoltam igazán, nem is terveztem meg rendesen, ki se olvastam az útikönyvet és még teendőm is rengeteg van itthon. Mikor fogok én ráhangolódni erre a nagy útra vajon?!

Mégsem

Aki látni szeretne a TV-ben, az nem fog. Ma igen, eljött a Rai International. Igen, miattuk nem mehettem időben ebédelni, igen, leültettek a kanapéra beszélgetni, kérdeztek egy (azaz egyetlen) kérdést és én válaszoltam (ráadásul sikerült nem is túl tömören), majd közölték, hogy inkább mással csinálnak riportot.
Elég érdekes volt a dolog. Nem mintha annyira bánnám, de hogy a nő be se mutatkozott, majd a jelenlétemben inkább az admin taggal beszélgettek rólam, majd egy helytelen angol kérdés után adtam egy sztem nem is rossz választ bele az orrom alá dugott mikrofonba, aztán a nő az admin taggal elkezdett rólam beszélni. Diák vagyok? Mit is csinálok pontosan. Elmondtam kamerán kívül, majd közölte, hogy mégse lesz riport velem. Vagy ennyire béna voltam, vagy nem vettem fel szoknyát meg magassarkút (az egész center ezzel szekált hogy miért nem öltöztem ki), vagy a néni megijedt hogy nem érti a válaszomat, vagy nem tudom miért. Érdekesebbnek találtak mást, aki külföldön volt és visszajött Olaszországba, mint én a külföldi, aki idejött tanulni... ez van. Nem passzolok a semmiről is órákig olaszul beszélő hangos női ideálba nagy dekoltázzsal és magassarkúban. Még szerencse :)

Villámgyorsan

Szombaton voltam szép időben fotózgatni. Sajnos csak -gatni, mert rövid ideig maradtunk a szabadban. A fotókat madj igyekszem tölteni, bár inkább tanulmány jellegű volt, mint érdekes. Mármint a témák. Vasárnap Nérió és Camila átjött hozzánk lakást nézni, faltozni, mi pálinkával leptük meg őket, utazást fixáltunk. Aztán tegnap meeting, ma meeting. A mai kifejezetten felesleges és idegtépő volt, a munkahelyi stresszel rabolták az időnket pszichológusok. Statisztikát állítottak 35 emberből 3 megkérdezett alapján, hogy itt minden rendben és semmi okunk a stresszre és örüljünk. Hát köszönjük, hogy ezért egy órát kellett hallgatnunk az először olasz előadást, majd olasz akcentussal angol előadást. Hm. Aztán délután úgy döntöttem, csak elmegyek arra az egyiptomi kiállításra, ami érdekes is volt. A kastély még mindig gyönyörű. Olaszul vezettek minket, kevésbé értettem sajnos, mint a múltkori kastélyról szóló történelmi túrát, de azért így is képben voltam. Aztán mivel a délutánt erre áldoztam, most még dolgozom, amíg csak bírok. Holnap a Rai International valóban jön és valóban faggatni fog azért, mert külföldi vagyok egy nemzetközi intézetben és hát ez milyen izgi már. Hááááát. Azért előre látom magam, ahogy vakarászó olasz riporter fog engem lázasan kérdezni angolul, amire én gagyibbnál gagyibb és zavart válaszokat adok a gyenge angolommal, miközben próbálok borzasztó lazának és nyugodtnak tűnni. Nem szeretem az ilyet. Előre szólok. Az egészet követő reklámhajcihőtől még talán ennél is jobban tartok. Jobb szeretek én meghúzódni, személyes benyomást adni magamról és csendben dolgozni. Nem akarom, hogy mindenki ezzel cukkoljon :(

Hírek

Előszöris dolgozunk. Reggel hűvös van de napközben meleg. Ma éppen tiszta az idő, ami az utóbbi napokban nem volt jellemző. Szombatra is szép időt írnak, így fotózni megyek, pont. Olaszra járunk, Laci fejlődik, én viszont nem bírok túlesni a beszédkészség-fejlődés lépcsőfokain (najó, a nyelvtannal is lenne mit kezdenem). Annyira nincs időm, hogy még mindig olvasom a Da Vinci kódot, ami azért elég jó könyv ahhoz, hogy nekifeküdve néhány nap alatt meglegyen. Jövő héten TV-sztárrá avanzsálnak, mivelhogy vki kitalálta, hogy a Rai International CoSBiról készített anyagában feltétlen engem kellene faggatniuk. Ha szerencsém lesz, akkor nem csak a lábaimat és dekoltázsomat mutatják (ami egyébként elég megszokott az olasz TV-ben) és ha még nagyobb szerencsém lesz, akkor azt se hallja senki, amit mondok, mert rámbeszélnek olaszul. Ajánlom nekik. Sosem voltam egy ambíciózus alkat. Nem akarok képernyőn szerepelni :( Ha nem jön semmi közbe, jövő kedden egyiptomi kiállításra megyek a kastélyba olasz óra fakultációs programja keretében, olasz idegenvezetéssel.
Aztán 18 nap múlva itt landolunk:19 nap múlva ő néz ránk:egy hónap múlva pedig itt süttetjük a hasunkat:ahol talán ilyet is látunk:meg ezt is biztosan kipróbáljuk:
és ide is "elugrunk":

Itt az influenzások száma elég magas. Sokakat levert a lábáról, bár elég hamar kiheverhető, csak utána mindenki hetekig köhög. Én csak bízom abban, hogy nem a brazil út előtti napokban pukkanok le, mert az nagyon szomorú lenne.

Kezd kialakulni a kép a jövő nyaramról és őszömről. Úgy néz ki, hogy 5 hónapra Cincinnattibe költözöm. Addig még mindig nyakamon az informatikus konferenciacikk, meg persze a tézis összevakarása, de már elkezdtem olvasgatni a jövő évi amerikai kísérletes témám szereplőjéről is. Remélem, sikerül mindent úgy elintéznem, hogy májusban egy amerikai körútra is sor kerülhessen; az én kedves férjemmel édes kettesben a nemzeti parkok felejthetetlen tájain... nade majd erről később csak a biztosat.

Amiért írni volt időm

Egy határidőt 3 héttel eltoltak tegnap este. Ennek eredményeként azonnal hazamentem és 11 órát aludtam egyhuzamban :) És ma még egy blogbejegyzést is írtam :) Hát így volt ez.

Eltűntem

Annyi mindent szerettem volna írni, de nem adódott rá alkalmam.
Előszöris szombaton voltunk egy brazil búcsúebéden. Palloma hazautazik. Főztek "feijoada"-t, amiről már sok rosszat olvastam, de szerintem kifejezetten jó. Babos csülök rizzsel. Ami nekünk fura volt előtte az az, hogy könnyű meleg italként itták a bab levét. Mint egy gyümölcslevet... megmelegítve, talán még egy kis fűszert is tettek bele, kis poharakban. Nem is rossz.
Aztán a héten munka volt. Meg Trenta ügyintézés. Vagyis villany, gáz, víz, szemét. Az ember már majdnem azt gondolná, hogy végre egy ügyintézés, ami egyszerű, mert bár minden közüzemi dologhoz óriási paksamétát kell kitölteni, de egyetlen egy cég intézi (a Trenta). Csakhogy megint (már meg se lepve) olaszosat játszottak velem.
Postán megérkeztek a papírok, szerződések. Bementem kitölteni. A város egyik végébe (délen), ahol a madár se jár, autóval mentünk. Kitöltöttem. Majd 3 papírt a kezembe nyomtak, hogy azokon van 5 rublika, amit csak "Catasto" tud kitölteni. Micsoda? Mi az a "Catasto"? Hát az egy "ufficio" (hivatal, mi más). Szóval az a város másik végén (nagyon északon) van, azokkal kell kitöltetni, de ne felejtsem el visszavinni utána hozzájuk... hát, mondanom se kell, hogy egy pillanatra megint nem értettem a struktúrát, hogy miért küldenek ki postán egy papírt, amit csak mások tudnak kitölteni és miért épp a város két végén vannak ezek a dolgok (és miért nem találtam a papírokon arra utaló jelet, hogy csak a catasto tudhat vmit és oda menjek először). Nade mindegy. Ha már autóval vagyunk, a reggeli dugóban "átvágtattunk" a másik hivatalba (abban a katasztrófába vagy hova). Természetesen egy óriási hangár, ahol 2 pult van és amelyikből csak az egyik jó a számomra. Kivártam a sorom, aranyos bácsi (ahogy láttam, vmi földügyi hivatal). Elveszi a papírokat. Megnyit a számítógépen vmi adatbázist, kikeresi a lakás adatait, kitölti az 5 számot a lapon, majd közli, hogy 2 euró. Én kifizettem. Még egy pecsétet se adott. Csak 5 darab számot. Amit ne kérdezzen senki, hogy miért nem lehet telefonon a másik irodának megkérdeznie, vagy miért nem kommunikálnak és miért éppen engem küldözgetnek innen oda meg vissza. Én logikát már nem keresek semmiben. Majd azt hiszem, postán feladom nekik ezt a 3 papírt azzal a 5*3 számmal.
Miután végeztünk, az egyetemre történő beiratkozás is a nyakunkon volt. Bementünk a doktoráns irodába. 8 perccel a fogadási idő előtt odaértünk (ami kemény 10-12 óráig naponta. vagyis 2 óra összesen), megpróbáltunk bemenni. Erre a nő elég udvariatlan módon elhajt minket. Más kérdés, hogy nem is hozzá mentünk, hanem egy másik hölgyhöz. És sose mentünk fogadási időn kívül, most megpróbáltuk kemény (akkor már csak) 6 perccel hamarabb, "kedvesen" kitessékel. Jó, igaza van, nehogy hamarabb menjünk már. Persze lehetne kedvesebben is...
Aztán persze 2 perccel a fogadási idő előtt már mások bementek, úgymond elénk kerültek, a kutya se szólt rájuk. Köszönjük. Siettünk volna. Nade mikor beléptünk, a nő megkérdezte, hogy kártyával fizetjük-e a tandíjat. Hát igen. Erre elvette a kártyámat és sikeresen elnyomta az összeget, leokézta nekem a pin előtt és 1300 eurót emelt le 130 helyett. Fél óráig tanakodtak, hogyan oldják meg, minden "lúd" meg volt teljesen rémülve, hogy most mi lesz. 4-ük közül egy ötödik értett hozzá annyira, hogy átrohangáljon egy másik irodába instrukciókért... aztán sikeresen sztornózták. Hosszú sor gyűlt fel utánunk és az előzetes 10 perc miatti kiküldésért irónikusan +30 percet kellett idegeskednie a nőnek. Oké, nem amiatt, de akkoris volt egy olyan érzésem, hogy igazán hamarrabb is fogadhatott volna, úgyis 20 perccel később végeztünk volna. Sebaj, ezt is túléltük. Tegnap reggelünk is megvolt, az délelőtt is eltelt. Istenem, csak ezeket a hülye hivatalokat meg bírnám szokni valahogy. Mindig csak hallja az ember, hogy az olasz bürokrácia mennyire híres. De hogy valóban létezik is és ilyen fokon, azt álmaimban sem tudtam elképzelni :) Magyarországon minden hivatal tökéletes és egyszerű, higyjétek el nekem! Senkinek egy rossz szava se lehet semmire! :)

Visszatérve

Már az alacsonyabb hegyeket is vékony hó borítja. A lakás még mindig nagyon klassz. Feltettük a függönyt, beüzemeltük a mosógépet. Voltunk olaszon. Vissza kell rázódni az ittlétbe.

Otthon

Otthon voltunk. Csak rövid ideig, sajnos :( Próbáltuk ügyesen beosztani, a szervíztől a kerékcseréig, a vásárlástól a családdal és barátokkal találkozásig. A reggelek fagyosak otthon. A masinát csak Nyíregyen vettem elő, az eremények íme: