2009. november 12., csütörtök

Eltűntem

Annyi mindent szerettem volna írni, de nem adódott rá alkalmam.
Előszöris szombaton voltunk egy brazil búcsúebéden. Palloma hazautazik. Főztek "feijoada"-t, amiről már sok rosszat olvastam, de szerintem kifejezetten jó. Babos csülök rizzsel. Ami nekünk fura volt előtte az az, hogy könnyű meleg italként itták a bab levét. Mint egy gyümölcslevet... megmelegítve, talán még egy kis fűszert is tettek bele, kis poharakban. Nem is rossz.
Aztán a héten munka volt. Meg Trenta ügyintézés. Vagyis villany, gáz, víz, szemét. Az ember már majdnem azt gondolná, hogy végre egy ügyintézés, ami egyszerű, mert bár minden közüzemi dologhoz óriási paksamétát kell kitölteni, de egyetlen egy cég intézi (a Trenta). Csakhogy megint (már meg se lepve) olaszosat játszottak velem.
Postán megérkeztek a papírok, szerződések. Bementem kitölteni. A város egyik végébe (délen), ahol a madár se jár, autóval mentünk. Kitöltöttem. Majd 3 papírt a kezembe nyomtak, hogy azokon van 5 rublika, amit csak "Catasto" tud kitölteni. Micsoda? Mi az a "Catasto"? Hát az egy "ufficio" (hivatal, mi más). Szóval az a város másik végén (nagyon északon) van, azokkal kell kitöltetni, de ne felejtsem el visszavinni utána hozzájuk... hát, mondanom se kell, hogy egy pillanatra megint nem értettem a struktúrát, hogy miért küldenek ki postán egy papírt, amit csak mások tudnak kitölteni és miért épp a város két végén vannak ezek a dolgok (és miért nem találtam a papírokon arra utaló jelet, hogy csak a catasto tudhat vmit és oda menjek először). Nade mindegy. Ha már autóval vagyunk, a reggeli dugóban "átvágtattunk" a másik hivatalba (abban a katasztrófába vagy hova). Természetesen egy óriási hangár, ahol 2 pult van és amelyikből csak az egyik jó a számomra. Kivártam a sorom, aranyos bácsi (ahogy láttam, vmi földügyi hivatal). Elveszi a papírokat. Megnyit a számítógépen vmi adatbázist, kikeresi a lakás adatait, kitölti az 5 számot a lapon, majd közli, hogy 2 euró. Én kifizettem. Még egy pecsétet se adott. Csak 5 darab számot. Amit ne kérdezzen senki, hogy miért nem lehet telefonon a másik irodának megkérdeznie, vagy miért nem kommunikálnak és miért éppen engem küldözgetnek innen oda meg vissza. Én logikát már nem keresek semmiben. Majd azt hiszem, postán feladom nekik ezt a 3 papírt azzal a 5*3 számmal.
Miután végeztünk, az egyetemre történő beiratkozás is a nyakunkon volt. Bementünk a doktoráns irodába. 8 perccel a fogadási idő előtt odaértünk (ami kemény 10-12 óráig naponta. vagyis 2 óra összesen), megpróbáltunk bemenni. Erre a nő elég udvariatlan módon elhajt minket. Más kérdés, hogy nem is hozzá mentünk, hanem egy másik hölgyhöz. És sose mentünk fogadási időn kívül, most megpróbáltuk kemény (akkor már csak) 6 perccel hamarabb, "kedvesen" kitessékel. Jó, igaza van, nehogy hamarabb menjünk már. Persze lehetne kedvesebben is...
Aztán persze 2 perccel a fogadási idő előtt már mások bementek, úgymond elénk kerültek, a kutya se szólt rájuk. Köszönjük. Siettünk volna. Nade mikor beléptünk, a nő megkérdezte, hogy kártyával fizetjük-e a tandíjat. Hát igen. Erre elvette a kártyámat és sikeresen elnyomta az összeget, leokézta nekem a pin előtt és 1300 eurót emelt le 130 helyett. Fél óráig tanakodtak, hogyan oldják meg, minden "lúd" meg volt teljesen rémülve, hogy most mi lesz. 4-ük közül egy ötödik értett hozzá annyira, hogy átrohangáljon egy másik irodába instrukciókért... aztán sikeresen sztornózták. Hosszú sor gyűlt fel utánunk és az előzetes 10 perc miatti kiküldésért irónikusan +30 percet kellett idegeskednie a nőnek. Oké, nem amiatt, de akkoris volt egy olyan érzésem, hogy igazán hamarrabb is fogadhatott volna, úgyis 20 perccel később végeztünk volna. Sebaj, ezt is túléltük. Tegnap reggelünk is megvolt, az délelőtt is eltelt. Istenem, csak ezeket a hülye hivatalokat meg bírnám szokni valahogy. Mindig csak hallja az ember, hogy az olasz bürokrácia mennyire híres. De hogy valóban létezik is és ilyen fokon, azt álmaimban sem tudtam elképzelni :) Magyarországon minden hivatal tökéletes és egyszerű, higyjétek el nekem! Senkinek egy rossz szava se lehet semmire! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése