2009. november 25., szerda

Mégsem

Aki látni szeretne a TV-ben, az nem fog. Ma igen, eljött a Rai International. Igen, miattuk nem mehettem időben ebédelni, igen, leültettek a kanapéra beszélgetni, kérdeztek egy (azaz egyetlen) kérdést és én válaszoltam (ráadásul sikerült nem is túl tömören), majd közölték, hogy inkább mással csinálnak riportot.
Elég érdekes volt a dolog. Nem mintha annyira bánnám, de hogy a nő be se mutatkozott, majd a jelenlétemben inkább az admin taggal beszélgettek rólam, majd egy helytelen angol kérdés után adtam egy sztem nem is rossz választ bele az orrom alá dugott mikrofonba, aztán a nő az admin taggal elkezdett rólam beszélni. Diák vagyok? Mit is csinálok pontosan. Elmondtam kamerán kívül, majd közölte, hogy mégse lesz riport velem. Vagy ennyire béna voltam, vagy nem vettem fel szoknyát meg magassarkút (az egész center ezzel szekált hogy miért nem öltöztem ki), vagy a néni megijedt hogy nem érti a válaszomat, vagy nem tudom miért. Érdekesebbnek találtak mást, aki külföldön volt és visszajött Olaszországba, mint én a külföldi, aki idejött tanulni... ez van. Nem passzolok a semmiről is órákig olaszul beszélő hangos női ideálba nagy dekoltázzsal és magassarkúban. Még szerencse :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése