2009. november 24., kedd

Villámgyorsan

Szombaton voltam szép időben fotózgatni. Sajnos csak -gatni, mert rövid ideig maradtunk a szabadban. A fotókat madj igyekszem tölteni, bár inkább tanulmány jellegű volt, mint érdekes. Mármint a témák. Vasárnap Nérió és Camila átjött hozzánk lakást nézni, faltozni, mi pálinkával leptük meg őket, utazást fixáltunk. Aztán tegnap meeting, ma meeting. A mai kifejezetten felesleges és idegtépő volt, a munkahelyi stresszel rabolták az időnket pszichológusok. Statisztikát állítottak 35 emberből 3 megkérdezett alapján, hogy itt minden rendben és semmi okunk a stresszre és örüljünk. Hát köszönjük, hogy ezért egy órát kellett hallgatnunk az először olasz előadást, majd olasz akcentussal angol előadást. Hm. Aztán délután úgy döntöttem, csak elmegyek arra az egyiptomi kiállításra, ami érdekes is volt. A kastély még mindig gyönyörű. Olaszul vezettek minket, kevésbé értettem sajnos, mint a múltkori kastélyról szóló történelmi túrát, de azért így is képben voltam. Aztán mivel a délutánt erre áldoztam, most még dolgozom, amíg csak bírok. Holnap a Rai International valóban jön és valóban faggatni fog azért, mert külföldi vagyok egy nemzetközi intézetben és hát ez milyen izgi már. Hááááát. Azért előre látom magam, ahogy vakarászó olasz riporter fog engem lázasan kérdezni angolul, amire én gagyibbnál gagyibb és zavart válaszokat adok a gyenge angolommal, miközben próbálok borzasztó lazának és nyugodtnak tűnni. Nem szeretem az ilyet. Előre szólok. Az egészet követő reklámhajcihőtől még talán ennél is jobban tartok. Jobb szeretek én meghúzódni, személyes benyomást adni magamról és csendben dolgozni. Nem akarom, hogy mindenki ezzel cukkoljon :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése