Az időjárás vacak. Napok óta esik. Mit esik, szakad. Igazi őszi depresszív idő.
Tegnapelőtt gyakorolhattam nem létező, de már egyébként is elkopott olasz nyelvtudásomat. Mikor hazaértünk este munkából, nem volt áramunk. Semmi. Se fűtés, se semmi. Csak a mi lakásunkban. Valami lecsapta a biztosítékot (úgy, hogy Lacinak nem sikerült visszakapcsolnia). A nagyot, lent a ház előtt. Leginkább a vízre gyanakodtunk, mert az egész elektromos szekrényen át ömlik az áldás... felhívtam a Trentat (az itteni ÉMÁSZ-t), megpróbáltam elmagyarázni a helyzetet és megérteni, amit a néni/bácsi (sokszor nem tudom megkülönböztetni a rekedtre ordított hangokból, hogy férfi vagy nő van a vonal végén) mond nekem. Végül küldtek egy szakit, aki bátran belenyúlt a szekrénybe és sikerült működésre bírnia az óránkat. Azt mondta, hogy valami hibát jelez, amit még nem látott, majd másnap kicserélik, addig a 24 órán át élő telefonszámot hívjam, ha megint baj van és majd kijön újra. Szerencsére nem volt utána már gond. Majd másnap valóban ki is cserélték, még fel is hívott az ürge. Hurrá, mostmár nem kell igazi gyertyafényes vacsit rendeznünk este.
Aztán tegnap este elmentünk falat mászni. A rossz időre való tekintettel úgy döntöttünk, kipróbáljuk a szomszéd faluban található termet, amit a hegymászótagságunkkal kedvezményes áron használhatunk. Este elautócskáztunk Caldonazzoba és az ottani sportközpontba. Kicsi fal egy tornaterem sarkában (itt sok suliban van mászófal, tesi órán is tanulnak mászni a gyerekek... aki ide születik, igen, az ebben nő fel). Tömeg volt. Egy oktató tartott órát és sok tag pedig hobbiból, saját felszereléssel mászkált. Azt én elég kellemetlennek találtam, hogy mint a heringek, egymás mellett haladtunk. A fal nem rossz, áthajlások is akadnak. A kezem továbbra is gyenge, az alkarom egy út után képes bedurranni, pedig ennél jobban már nem álhatok a lábamon, kímélem én a kezem, de még így is... Előre sose másztam, én ehhez még kicsi vagyok. Laci akasztgatta a jó sűrűn felszerelt közteseket. Inkább tornagyakorlat volt, mert a színeket nem tartottuk, sorban álltak mögöttünk a többiek és vártak, ami engem kifejezetten stresszelt, de jó volt, gyakorlásnak tökéletes. És megintcsak éreztem, mennyire más a terem és a szikla. A sziklán kevesebb a merszem, de eddig könnyebb utakat másztunk. A teremben bátor vagyok, de az egész korlátosabb és fizikailag nehezebb. Mindkettő tetszik nekem.
Az eső tegnap egy kicsit elállt pár órára, de ma megint szakad :( Annyira csúnya. Hegyeknek, tájnak nyomát se láttam. De legalább az egyetem kiküldött nekem egy olyan ajánlott levelet, ami azóta már nem is érvényes és az egyik reggelem azzal telt, hogy bőrig áztam, míg egy falu kisppostájáig eljutottam az itteni tömegközlekedéssel, ami annyira jó, hogy visszafele munkába már úgy sikerült csak eljutnom, hogy az átszállás után 2 tömött buszt engedtem el (a buszok itt 20 percenként járnak) és a harmadikra is csak épphogy felszuszakoltam magam. Közben felcsaptak az autók, az esernyőm átázott. De türelmesen, már-már olaszosan tűrtem a sorsom, az események tőlem független történését, vitt az ár. Szó szerint.
2010. november 18., csütörtök
2010. november 14., vasárnap
Joe Satriani - a koncert
Pénteken koncertre mentünk. Olaszországban először. Padovaba. Joe Satriani, a gitárok mestere. Elöljáróban annyit, hogy fantasztikus volt.
Időben odaértünk, de a belvárosba nem mentünk be, mivel péntek csúcsforgalomban így is dugóból kellett átmenni egyik bevezető autóútról a másikra. Nem kockáztattunk. Az idő amúgy is szomorú, a délebb vidéken szokásos szmogos szmötyis ködös csúnya volt. Egy Mekiben "csaptuk el a várakozási időt". Közben kétszer is vasúti átjárón ragadtunk, ami 10 perc várakozásból állt és a már kicsit délebbi káoszból. Ezalatt a pár perc alatt 4 motoros állt be az autók elé és további 4-6 motoros és kerékpáros jobb és bal oldalról lepett el minket. Ugyanez szemben. Kíváncsian vártuk, mi történik, amikor a két szemben felgyűlt tömeg egymásnak "ugrik". Semmi. Ahogy a káosz alakult, úgy is oldódott meg. Olaszok. Értenek hozzá.
A csarnokba kezdés előtt legalább két órával beengedtek. Meglepetésként ért, hogy minden olasz kultúráltan várt az előtérben. Mi is ott vártunk a korán érkezők között. Aztán az álló jegyünkkel sikerült középen a negyedik sorban (a vasmagos csápolós közönségben) sátrat vernünk. Körülöttünk fiatalok és idősebbek. Anyuka a fiával és kamaszok baráti társasága keveredett velünk, amolyan se nem fiatal, se nem idős csapatban. Előttem egy lány állt (akit Laci tépett varnyúnak nevezett el csodás frizurája után). Vastag susogós-kapucnis kabátját egy percre se vette le, mi garbóban már izzadtunk, mások pólóban tették mindezt. A lány jól bírta a meleget. Láthatóan Joe Satrianit se szokta sose hallgatni, végig unta magát. Fényképezővel kamerázgatással próbálta elcsapni az időt. Lányok között legmagasabb voltam (egyik előnye Olaszországban a koncerteknek, hogy nem takarnak el), Laci kifejezetten az átlag magas fiúk közé tartozik, kellemes volt így a dolog.
Egy órával a kezdés előtt megjelent az előzenekar. Konkrétan egy bohóc lépett színpadra, legalábbis a frizurája göndör csapzott volt, az arca és fizimiskája pedig leginkább a volt ének-zene tanáromra hasonlított. Elég jól gitározott, hangulatot teremtett.
Majd megjelent Satriani és csapata. A zongorista, aki csövesként lépett színre (kötött pamutsapiban és kabátban) és egy volt egyetemi oktatóm (aki esetleg ismerné Bezúr Lászlót) alakjába öltözött koncert közben. Aztán ott volt a hosszú hajú és a counrty gitárosként kinéző többi gitáros. A dobos dobszerkója sem volt semmi, gyöngyházszínű flitteres nekem kicsit barbibabás, de nagyon csini. És hát a mester. Joe. Gyönyörű gitárjaival. Fantasztikusan szép szerkó, kopasz fején új napszemüveg (pont ilyen van Csorba Orsinak ;)). És gitártudás. Csak lestem. Karnyújtásnyira (najó, olyan 7-8 karnyújtás volt az inkább) belecsapott a lecsóba. A koncert másik érdekessége volt a számomra, hogy az első sorokban mindenki az idősebb korosztályt képviselte :) És nem volt megerőltető álló helyen legelején a vasmagban hallgatni és csak nézni, ahogy sziporkázik Joe. A tépett varnyúék a 2 ráadás szám előtt elhagyták a terepet. Sajnáltam a lány barátját, mert a srác láthatóan élvezte a zenét, de a lány egyáltalán nem... maradt volna otthon. Csak zárójelben jegyzem meg.
Mi "tomboltunk" kicsit a füstben (nem dohány, hanem látványelem), klassz fények és dekoráció között, no meg a nagy kivetítő a háttérben. Nagyon klassz volt.
Aztán boldogan és nyugalomban hagytuk el a színhelyet, amit rendőrök és tűzoltók biztosítottak (pedig nem volt akkora óriási koncert, persze sokan voltak, a helyszín teli volt, de maga a hely nem volt akkora óriási). Sok-sok carabinieri. Aztán az előtérben gyorsan vettünk nekem egy pólót. Életem leggyorsabb pólóvételén vagyok túl. Rámutattam, méretet mondtam és fizettünk :) Aztán a parkolóból való kihajtást megintcsak biztosították a helyiek... hihetetlen jól szervezett és profi volt minden. A csarnok előtt 2 bárpult + szendvicses-sörös placc. Minden előtt le a kalappal. Kellemes csalódás az olaszokban.
Szombaton mászni voltunk a Garda-tónál. Még mindig meleg van a napon, de árnyékban és szélben már fagyosabb. A tóra rá se lehet ismerni, kihalt minden, alig volt valaki az úton... nyáron meg lépni se lehet a sok turistától és bicajostól. Viszont nem sikerült ott másznunk, ahol múltkor, akkora tömeg volt, nem volt szabad út. Rengeteg német van. Ők minden hétvégét itt töltenek gyerekekkel és másszák a falakat. Van sok idős is, meg fiatalok. Szóval nem volt már nekünk hely. Így egy más típusú falra mentünk, elmászkáltuk a délutánt, naplementénél már majdnem fáztunk az utolsó úton, de megmásztuk. Még én is :) Majd itthon főztem egy mexikói vacsit. Laci szerint finom lett (szerintem is :)). Vasárnap meg már szmötyis idő lett itt is, északon, takarítottunk, pihentünk, igazi semmittevős nap volt. Holnap pedig megint kezdődik egy hét. Hát így lennénk mostanában.
Így szedik az olajbogyót. Kiterített hálóra, kézzel.
Egy kis naplementés-giccses kép.
Virágzik a zöldike. Lassan a karácsonykaktusz is. Idén majdnem eltalálta a karácsonyt :)
Időben odaértünk, de a belvárosba nem mentünk be, mivel péntek csúcsforgalomban így is dugóból kellett átmenni egyik bevezető autóútról a másikra. Nem kockáztattunk. Az idő amúgy is szomorú, a délebb vidéken szokásos szmogos szmötyis ködös csúnya volt. Egy Mekiben "csaptuk el a várakozási időt". Közben kétszer is vasúti átjárón ragadtunk, ami 10 perc várakozásból állt és a már kicsit délebbi káoszból. Ezalatt a pár perc alatt 4 motoros állt be az autók elé és további 4-6 motoros és kerékpáros jobb és bal oldalról lepett el minket. Ugyanez szemben. Kíváncsian vártuk, mi történik, amikor a két szemben felgyűlt tömeg egymásnak "ugrik". Semmi. Ahogy a káosz alakult, úgy is oldódott meg. Olaszok. Értenek hozzá.A csarnokba kezdés előtt legalább két órával beengedtek. Meglepetésként ért, hogy minden olasz kultúráltan várt az előtérben. Mi is ott vártunk a korán érkezők között. Aztán az álló jegyünkkel sikerült középen a negyedik sorban (a vasmagos csápolós közönségben) sátrat vernünk. Körülöttünk fiatalok és idősebbek. Anyuka a fiával és kamaszok baráti társasága keveredett velünk, amolyan se nem fiatal, se nem idős csapatban. Előttem egy lány állt (akit Laci tépett varnyúnak nevezett el csodás frizurája után). Vastag susogós-kapucnis kabátját egy percre se vette le, mi garbóban már izzadtunk, mások pólóban tették mindezt. A lány jól bírta a meleget. Láthatóan Joe Satrianit se szokta sose hallgatni, végig unta magát. Fényképezővel kamerázgatással próbálta elcsapni az időt. Lányok között legmagasabb voltam (egyik előnye Olaszországban a koncerteknek, hogy nem takarnak el), Laci kifejezetten az átlag magas fiúk közé tartozik, kellemes volt így a dolog.
Egy órával a kezdés előtt megjelent az előzenekar. Konkrétan egy bohóc lépett színpadra, legalábbis a frizurája göndör csapzott volt, az arca és fizimiskája pedig leginkább a volt ének-zene tanáromra hasonlított. Elég jól gitározott, hangulatot teremtett.
Majd megjelent Satriani és csapata. A zongorista, aki csövesként lépett színre (kötött pamutsapiban és kabátban) és egy volt egyetemi oktatóm (aki esetleg ismerné Bezúr Lászlót) alakjába öltözött koncert közben. Aztán ott volt a hosszú hajú és a counrty gitárosként kinéző többi gitáros. A dobos dobszerkója sem volt semmi, gyöngyházszínű flitteres nekem kicsit barbibabás, de nagyon csini. És hát a mester. Joe. Gyönyörű gitárjaival. Fantasztikusan szép szerkó, kopasz fején új napszemüveg (pont ilyen van Csorba Orsinak ;)). És gitártudás. Csak lestem. Karnyújtásnyira (najó, olyan 7-8 karnyújtás volt az inkább) belecsapott a lecsóba. A koncert másik érdekessége volt a számomra, hogy az első sorokban mindenki az idősebb korosztályt képviselte :) És nem volt megerőltető álló helyen legelején a vasmagban hallgatni és csak nézni, ahogy sziporkázik Joe. A tépett varnyúék a 2 ráadás szám előtt elhagyták a terepet. Sajnáltam a lány barátját, mert a srác láthatóan élvezte a zenét, de a lány egyáltalán nem... maradt volna otthon. Csak zárójelben jegyzem meg.
Mi "tomboltunk" kicsit a füstben (nem dohány, hanem látványelem), klassz fények és dekoráció között, no meg a nagy kivetítő a háttérben. Nagyon klassz volt.
Aztán boldogan és nyugalomban hagytuk el a színhelyet, amit rendőrök és tűzoltók biztosítottak (pedig nem volt akkora óriási koncert, persze sokan voltak, a helyszín teli volt, de maga a hely nem volt akkora óriási). Sok-sok carabinieri. Aztán az előtérben gyorsan vettünk nekem egy pólót. Életem leggyorsabb pólóvételén vagyok túl. Rámutattam, méretet mondtam és fizettünk :) Aztán a parkolóból való kihajtást megintcsak biztosították a helyiek... hihetetlen jól szervezett és profi volt minden. A csarnok előtt 2 bárpult + szendvicses-sörös placc. Minden előtt le a kalappal. Kellemes csalódás az olaszokban.
Szombaton mászni voltunk a Garda-tónál. Még mindig meleg van a napon, de árnyékban és szélben már fagyosabb. A tóra rá se lehet ismerni, kihalt minden, alig volt valaki az úton... nyáron meg lépni se lehet a sok turistától és bicajostól. Viszont nem sikerült ott másznunk, ahol múltkor, akkora tömeg volt, nem volt szabad út. Rengeteg német van. Ők minden hétvégét itt töltenek gyerekekkel és másszák a falakat. Van sok idős is, meg fiatalok. Szóval nem volt már nekünk hely. Így egy más típusú falra mentünk, elmászkáltuk a délutánt, naplementénél már majdnem fáztunk az utolsó úton, de megmásztuk. Még én is :) Majd itthon főztem egy mexikói vacsit. Laci szerint finom lett (szerintem is :)). Vasárnap meg már szmötyis idő lett itt is, északon, takarítottunk, pihentünk, igazi semmittevős nap volt. Holnap pedig megint kezdődik egy hét. Hát így lennénk mostanában.
Így szedik az olajbogyót. Kiterített hálóra, kézzel.
Egy kis naplementés-giccses kép.
Virágzik a zöldike. Lassan a karácsonykaktusz is. Idén majdnem eltalálta a karácsonyt :)
2010. november 8., hétfő
Újra
Megkezdődött egy újabb hét. Mostmár dolgozni is járhatok. A kávéadagom hirtelen megnőtt a régi semmiről a napi 2-re. Ma elfogyasztottam fél év után az első olasz pizzámat. Még keresem a helyem a centerben. Az eső is rázendített vasárnap és ma is sűrű sötét felhő gomolyog az időnként leszakadó áldással. A közeli hegyek teteje viszont "porcukros".
Laci a héten konferenciára megy, de aztán megnézzük Padovát és Joe Satrianit egy koncert erejéig. A jegyeket megrendeltük, jöhet pénteken a móka.
Laci a héten konferenciára megy, de aztán megnézzük Padovát és Joe Satrianit egy koncert erejéig. A jegyeket megrendeltük, jöhet pénteken a móka.
2010. november 6., szombat
2010. november 4., csütörtök
Itthon. Végre itthon :)
Meghoztam Cincinnatiből a jó időt.A munkahelyemről úgymond kicsuktak, így ma ebben a csodás napsütésben elmentünk a Garda-tóhoz falat mászni. Vagy 5 (vagy 6-ot?) nagyon könnyű utat sikerült meghódítanunk. Tényleg abszolut kezdő hely volt, mellettünk csak német gyerekek másztak :) De nekem pont kényelmes volt, élveztem a kilátást, gyakorolgattam, szoktam a sziklát, jól esett.
Előtte Arcoban vettünk gyorsan egy beülőt, mert ami az enyém volt, az mindig kicsit nagy volt rám, Laci meg belefogyott, így elcapcarázta tőlem. Sebaj, ez kisebb, kényelmesebb és még kis virág minta is van rajta.
Annyira jól esett a szabadban lenni. Tegnap is este lesétáltunk a városba. Nagyon élvezem. Kitehetem a lábam éjszaka :D Nagyon jó itthon lenni. Saját mosógép, saját konyha, finom gulyás leves, amit Laci főzött nekem és leginkább itt van mellettem Laci. Most boldog vagyok teljesen.
A jó időt és szép őszi színeket igyekszünk kihasználni, fotózni és falat mászni menni. Azt hiszem, holnap sem jövök még dolgozni. Ma bejöttem, találkoztam a kollegákkal, van sok új ember, de megvannak a régiek is. Furcsa, de jó itt lenni. A kávé pedig isteni mindenütt. Nagyon tudom élvezni.
Most megyek haza. Jetlaget szerencsésen elkerültem. Az első éjjel 15 órát aludtam, másnap viszont felébredtem éjszaka fél 2-kor és fél 5-ig csak virrasztottam. De tegnap este már semmi de semmi hiba nem volt az alvási szokásaimban. Már múltkor se volt jetlagem. Se odafele, se vissza. Lehet, nincs is biológiai ritmusom???
A táj gyönyörű errefelé. És meleg is van.
íme, én. Nagyon fehéren sajnos :(
És a kilátás.
Előtte Arcoban vettünk gyorsan egy beülőt, mert ami az enyém volt, az mindig kicsit nagy volt rám, Laci meg belefogyott, így elcapcarázta tőlem. Sebaj, ez kisebb, kényelmesebb és még kis virág minta is van rajta.
Annyira jól esett a szabadban lenni. Tegnap is este lesétáltunk a városba. Nagyon élvezem. Kitehetem a lábam éjszaka :D Nagyon jó itthon lenni. Saját mosógép, saját konyha, finom gulyás leves, amit Laci főzött nekem és leginkább itt van mellettem Laci. Most boldog vagyok teljesen.
A jó időt és szép őszi színeket igyekszünk kihasználni, fotózni és falat mászni menni. Azt hiszem, holnap sem jövök még dolgozni. Ma bejöttem, találkoztam a kollegákkal, van sok új ember, de megvannak a régiek is. Furcsa, de jó itt lenni. A kávé pedig isteni mindenütt. Nagyon tudom élvezni.
Most megyek haza. Jetlaget szerencsésen elkerültem. Az első éjjel 15 órát aludtam, másnap viszont felébredtem éjszaka fél 2-kor és fél 5-ig csak virrasztottam. De tegnap este már semmi de semmi hiba nem volt az alvási szokásaimban. Már múltkor se volt jetlagem. Se odafele, se vissza. Lehet, nincs is biológiai ritmusom???
A táj gyönyörű errefelé. És meleg is van.
íme, én. Nagyon fehéren sajnos :(
És a kilátás.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)