Időjárás

Az időjárás vacak. Napok óta esik. Mit esik, szakad. Igazi őszi depresszív idő.

Tegnapelőtt gyakorolhattam nem létező, de már egyébként is elkopott olasz nyelvtudásomat. Mikor hazaértünk este munkából, nem volt áramunk. Semmi. Se fűtés, se semmi. Csak a mi lakásunkban. Valami lecsapta a biztosítékot (úgy, hogy Lacinak nem sikerült visszakapcsolnia). A nagyot, lent a ház előtt. Leginkább a vízre gyanakodtunk, mert az egész elektromos szekrényen át ömlik az áldás... felhívtam a Trentat (az itteni ÉMÁSZ-t), megpróbáltam elmagyarázni a helyzetet és megérteni, amit a néni/bácsi (sokszor nem tudom megkülönböztetni a rekedtre ordított hangokból, hogy férfi vagy nő van a vonal végén) mond nekem. Végül küldtek egy szakit, aki bátran belenyúlt a szekrénybe és sikerült működésre bírnia az óránkat. Azt mondta, hogy valami hibát jelez, amit még nem látott, majd másnap kicserélik, addig a 24 órán át élő telefonszámot hívjam, ha megint baj van és majd kijön újra. Szerencsére nem volt utána már gond. Majd másnap valóban ki is cserélték, még fel is hívott az ürge. Hurrá, mostmár nem kell igazi gyertyafényes vacsit rendeznünk este.

Aztán tegnap este elmentünk falat mászni. A rossz időre való tekintettel úgy döntöttünk, kipróbáljuk a szomszéd faluban található termet, amit a hegymászótagságunkkal kedvezményes áron használhatunk. Este elautócskáztunk Caldonazzoba és az ottani sportközpontba. Kicsi fal egy tornaterem sarkában (itt sok suliban van mászófal, tesi órán is tanulnak mászni a gyerekek... aki ide születik, igen, az ebben nő fel). Tömeg volt. Egy oktató tartott órát és sok tag pedig hobbiból, saját felszereléssel mászkált. Azt én elég kellemetlennek találtam, hogy mint a heringek, egymás mellett haladtunk. A fal nem rossz, áthajlások is akadnak. A kezem továbbra is gyenge, az alkarom egy út után képes bedurranni, pedig ennél jobban már nem álhatok a lábamon, kímélem én a kezem, de még így is... Előre sose másztam, én ehhez még kicsi vagyok. Laci akasztgatta a jó sűrűn felszerelt közteseket. Inkább tornagyakorlat volt, mert a színeket nem tartottuk, sorban álltak mögöttünk a többiek és vártak, ami engem kifejezetten stresszelt, de jó volt, gyakorlásnak tökéletes. És megintcsak éreztem, mennyire más a terem és a szikla. A sziklán kevesebb a merszem, de eddig könnyebb utakat másztunk. A teremben bátor vagyok, de az egész korlátosabb és fizikailag nehezebb. Mindkettő tetszik nekem.

Az eső tegnap egy kicsit elállt pár órára, de ma megint szakad :( Annyira csúnya. Hegyeknek, tájnak nyomát se láttam. De legalább az egyetem kiküldött nekem egy olyan ajánlott levelet, ami azóta már nem is érvényes és az egyik reggelem azzal telt, hogy bőrig áztam, míg egy falu kisppostájáig eljutottam az itteni tömegközlekedéssel, ami annyira jó, hogy visszafele munkába már úgy sikerült csak eljutnom, hogy az átszállás után 2 tömött buszt engedtem el (a buszok itt 20 percenként járnak) és a harmadikra is csak épphogy felszuszakoltam magam. Közben felcsaptak az autók, az esernyőm átázott. De türelmesen, már-már olaszosan tűrtem a sorsom, az események tőlem független történését, vitt az ár. Szó szerint.