Időben odaértünk, de a belvárosba nem mentünk be, mivel péntek csúcsforgalomban így is dugóból kellett átmenni egyik bevezető autóútról a másikra. Nem kockáztattunk. Az idő amúgy is szomorú, a délebb vidéken szokásos szmogos szmötyis ködös csúnya volt. Egy Mekiben "csaptuk el a várakozási időt". Közben kétszer is vasúti átjárón ragadtunk, ami 10 perc várakozásból állt és a már kicsit délebbi káoszból. Ezalatt a pár perc alatt 4 motoros állt be az autók elé és további 4-6 motoros és kerékpáros jobb és bal oldalról lepett el minket. Ugyanez szemben. Kíváncsian vártuk, mi történik, amikor a két szemben felgyűlt tömeg egymásnak "ugrik". Semmi. Ahogy a káosz alakult, úgy is oldódott meg. Olaszok. Értenek hozzá.A csarnokba kezdés előtt legalább két órával beengedtek. Meglepetésként ért, hogy minden olasz kultúráltan várt az előtérben. Mi is ott vártunk a korán érkezők között. Aztán az álló jegyünkkel sikerült középen a negyedik sorban (a vasmagos csápolós közönségben) sátrat vernünk. Körülöttünk fiatalok és idősebbek. Anyuka a fiával és kamaszok baráti társasága keveredett velünk, amolyan se nem fiatal, se nem idős csapatban. Előttem egy lány állt (akit Laci tépett varnyúnak nevezett el csodás frizurája után). Vastag susogós-kapucnis kabátját egy percre se vette le, mi garbóban már izzadtunk, mások pólóban tették mindezt. A lány jól bírta a meleget. Láthatóan Joe Satrianit se szokta sose hallgatni, végig unta magát. Fényképezővel kamerázgatással próbálta elcsapni az időt. Lányok között legmagasabb voltam (egyik előnye Olaszországban a koncerteknek, hogy nem takarnak el), Laci kifejezetten az átlag magas fiúk közé tartozik, kellemes volt így a dolog.
Egy órával a kezdés előtt megjelent az előzenekar. Konkrétan egy bohóc lépett színpadra, legalábbis a frizurája göndör csapzott volt, az arca és fizimiskája pedig leginkább a volt ének-zene tanáromra hasonlított. Elég jól gitározott, hangulatot teremtett.
Majd megjelent Satriani és csapata. A zongorista, aki csövesként lépett színre (kötött pamutsapiban és kabátban) és egy volt egyetemi oktatóm (aki esetleg ismerné Bezúr Lászlót) alakjába öltözött koncert közben. Aztán ott volt a hosszú hajú és a counrty gitárosként kinéző többi gitáros. A dobos dobszerkója sem volt semmi, gyöngyházszínű flitteres nekem kicsit barbibabás, de nagyon csini. És hát a mester. Joe. Gyönyörű gitárjaival. Fantasztikusan szép szerkó, kopasz fején új napszemüveg (pont ilyen van Csorba Orsinak ;)). És gitártudás. Csak lestem. Karnyújtásnyira (najó, olyan 7-8 karnyújtás volt az inkább) belecsapott a lecsóba. A koncert másik érdekessége volt a számomra, hogy az első sorokban mindenki az idősebb korosztályt képviselte :) És nem volt megerőltető álló helyen legelején a vasmagban hallgatni és csak nézni, ahogy sziporkázik Joe. A tépett varnyúék a 2 ráadás szám előtt elhagyták a terepet. Sajnáltam a lány barátját, mert a srác láthatóan élvezte a zenét, de a lány egyáltalán nem... maradt volna otthon. Csak zárójelben jegyzem meg.
Mi "tomboltunk" kicsit a füstben (nem dohány, hanem látványelem), klassz fények és dekoráció között, no meg a nagy kivetítő a háttérben. Nagyon klassz volt.
Aztán boldogan és nyugalomban hagytuk el a színhelyet, amit rendőrök és tűzoltók biztosítottak (pedig nem volt akkora óriási koncert, persze sokan voltak, a helyszín teli volt, de maga a hely nem volt akkora óriási). Sok-sok carabinieri. Aztán az előtérben gyorsan vettünk nekem egy pólót. Életem leggyorsabb pólóvételén vagyok túl. Rámutattam, méretet mondtam és fizettünk :) Aztán a parkolóból való kihajtást megintcsak biztosították a helyiek... hihetetlen jól szervezett és profi volt minden. A csarnok előtt 2 bárpult + szendvicses-sörös placc. Minden előtt le a kalappal. Kellemes csalódás az olaszokban.
Szombaton mászni voltunk a Garda-tónál. Még mindig meleg van a napon, de árnyékban és szélben már fagyosabb. A tóra rá se lehet ismerni, kihalt minden, alig volt valaki az úton... nyáron meg lépni se lehet a sok turistától és bicajostól. Viszont nem sikerült ott másznunk, ahol múltkor, akkora tömeg volt, nem volt szabad út. Rengeteg német van. Ők minden hétvégét itt töltenek gyerekekkel és másszák a falakat. Van sok idős is, meg fiatalok. Szóval nem volt már nekünk hely. Így egy más típusú falra mentünk, elmászkáltuk a délutánt, naplementénél már majdnem fáztunk az utolsó úton, de megmásztuk. Még én is :) Majd itthon főztem egy mexikói vacsit. Laci szerint finom lett (szerintem is :)). Vasárnap meg már szmötyis idő lett itt is, északon, takarítottunk, pihentünk, igazi semmittevős nap volt. Holnap pedig megint kezdődik egy hét. Hát így lennénk mostanában.
Így szedik az olajbogyót. Kiterített hálóra, kézzel.
Egy kis naplementés-giccses kép.
Virágzik a zöldike. Lassan a karácsonykaktusz is. Idén majdnem eltalálta a karácsonyt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése