Pale di Santa, fotók

A parkolóból a reggeli napfényEz már a fenyves után a síparadicsomban
Pihenés



Hófúvás a pályán
A csúcs felé
Kilátás a hegytetőn

csúcskereszt fagyosan
Nagyon hideg volt
Délutáni visszatekintés a csúcsra, ahova felmentünk.

Pale di Santa 2500m

Vasárnap hegyre mentünk. Sok kihagyás után nekem ez volt az első - könnyednek induló, de inkább - kihívásokkal teli megmozdulásom.

Reggel 6-kor keltünk, hamar útnak indultunk, a szendvicseket is sikerült kivételesen magunkkal vinnünk. Passo Lavaze'-ből indultunk. Szánkópálya mellett parkoltunk, arrafelé mínuszok voltak (ellenben Trentoban kifejezetten meleg idők voltak mostanság), meg lakókocsik, sífutópályák, napfelkelte utáni hangulat, "tetszetős".

Természetesen hó az volt, a hótalpat a legelején fel kellett csatolnunk. Egy fenyvesen keresztül vezetett sokáig az utunk (majdnem végig), ahol tilos gombát szedni és ahol egy mókus vagy róka vagy hasonló erdei nyomokat (és persze a túristaösvényt) követtük, mi tapostuk ki aznap az utat.

A "ciaspola"-val megintcsak fárasztóbb a menet. Mintha lábsúly lenne rajtunk, ami ráadásul széttett lábakkal menetelésre kényszerít. Viszont nagyon hasznos, anélkül járhatatlan lett volna minden.

Az út egy ponton keresztezett egy sífelvonót. Előszezon van, már síeltek, igaz szerintem még inkább hóágyús havon. Aztán egy sípályát is kereszteztünk, majd mégegy... és egy síparadicsomban találtuk magunkat. A pályák mentén meneteltünk. Aztán volt egy bátor gondolatunk, amit utólag kissé felelőtlennek éreztem, egy fekete pálya mentét szúrtuk ki rövidített csúcshódításnak... csakhogy hiába a hótalp, hiába a felemelhető kialakítása, a fekete pálya nagyon-nagyon meredek (el is gondolkodtam, hogyan vagyok képes sível lejönni rajta, mikor megállni se lehet ott). 5 lépés, fújtatás, kapálózás a jeges havon a ciaspola tüskés elejével derékszögben tartott térddel, hamar megfájduló combbal és leginkább vádlival... közben nagyon fújt a szél. Ez volt egy nehezítő tényező, hogy erős szél volt. Hideg, mínuszos szél. A pálya mentén -7 fokot mutatott az állomás, viszont a szél erre még rátett egy lapáttal. Felértünk nagy nehezen a felvonó tetejéig. Aztán jött a legnehezebb rész. A csúcs előtt kb 600m-rel felértünk egy fennsíkra. A szél bátran süvített át a hegyen és rajtunk. Hiába az arcra húzott kabát meg sisak, mindenem átfagyott. Néha attól féltem, felkap. Ebben a barátságos időben meghódítottuk a csúcsot és az eredetileg tervezett hátsó úthoz nem volt bizalmunk, így usgyi vissza, az egész fekete pályás, sípályás, majd fenyvesen át vissza hosszú-hosszú órákon át. Elfáradtunk. Én különösképpen. De a Nap és a szél megtette jótékony színt adó hatását, az izmaim fájnak, kellemesen átmozgatott a "séta". Mi így ünnepeltük advent harmadik vasárnapját.


Nagyobb térképre váltás

Fotók, churrascaria, 7 év

Laci, guarana és a zászlócaipirinha :D nagyon nagyon nagyon sok cukorral és cachacaval.
Az ott sült banán. Juj de finom!!!
A sok húsféle után a végén egy kis sült-fahéjas-ananászt vágtak nekünk a tányérra.
Hogy az emésztést segítse... ilyet akarok én is sütni majd valamikor.
Laci eszik :)
Guarana és valami kókuszos ital.
Hülyéskedtem
Ami a caipirinhaból maradt.
Aki Trentoban jár, annak ajánljuk ezt az éttermet.


Nagyobb térképre váltás

Ázás-fázás

Napok óta esik a hó-havas eső-eső... mikor mi. Eddig hó volt, csúszós és sok. Aztán most jön az eső. Mivel sétálnom kell elég sokat és Trentoban egyszerűen nem takarítják a járdákat, erősen fontolóra vettem egy olyan divatos gumicsízma megvételét. Praktikus lenne nagyon. Térdig érő latyakban esélyem sincs a mostani csízmácskáimmal. Most is épp zokniban ülök a munkahelyen, amit az előbb szárítottam meg a radiátoron. Most, hogy esősebbre váltott az idő és az utak nedvesek, de tiszták, kizárt dolog, hogy a járdákkal bármi történjen az olvadáson és pocsolyásodáson kívül. Ahol esély volt egy kis sómentes havon totyogásra, az útról odatolták a koszos latyakot, így most azon kell gyalogolni. Aki nem használ autót, az merüljön a jóba :( Ez most így kicsit elkeserít, de lehet, ez már a honvágyból is ered.

Aztán tegnap Laci választhatott, hogy a kollegáival megy-e karácsonyi vacsorára puliszkát és tésztát enni kizárólag drága pénzért, vagy a hetedik évfordulónkra való tekintettel foglaljunk 2 helyet egy brazil étteremben. Utóbbi nyert. Churrascaria. Ahol folyamatosan hozzák a jobbnál jobb húsokat. Hólánccal álltunk ki a garázsból, aztán anélkül közlekedtünk a vároban a randa időben, de odaértünk Velaba. Trento egyik külvárosa. Beléptünk. TV-ken brazil karnevál, brazil zene, zöld-sárga szalvéta. És pont egy éve utaztunk arra a messzi földre. Nosztalgiáztunk, mert az egyik legfantasztikusabb élmény volt ott tölteni a tél egy részét a déli féltekén. Elmerengtünk azon, hogy most kevésbé lennénk önfeledtek, mert Rioban tisztogatják a favelákat, ami azért félelmetes lehet. Eszünkbe jutott, hogy micsoda szegénységben is élnek ott emberek és mégis mindenki együtt tud örülni egy-egy karneválnak, szamba estének, táncnak, muzsikának anyagi helyzettől, bőrszíntől, mindentől függetlenül, amikor ünnep van, akkor ott bizony ünnep van és ezt tiszteletben tartják. És valahol azt érezzük, hogy jó lenne, ha mindenki láthatná és érezhetné azt a pozitív mentalitást, amit ott tapasztaltunk. És talán akkor rájönnének arra is sokan, hogy milyen felesleges is azon panaszkodni, hogy 3 perc helyett 5 perc múlva jön csak egy metró Budapesten... istenem, mennyire eltörpülnek ezek a dolgok. Valahol örülünk Lacival, hogy Olaszországba is elsodort az élet, mert kezdjük megszokni. Minden nyűgjével együtt. A minap Laci már a rucolának is nagyon örült, hogy mennyire finom és egészséges. Amikor fél órát várok a buszra és nem érdekel, az órámra se nézek, mert úgyis késik, nem ismerem a menetrendet és nem zavar, nyugodt tudok maradni... mi ezt tanultuk meg az itteniektől.

Egyébként most már érződik a karácsony közeledte. Az egyetem kihalt, a diákok alig járnak be, alig dolgoznak az emberek. És még nem láttam a vásárt. Pedig az nagyon hangulatos, de esőben nincs akkora indíttatásom. Talán, ha lenne egy gumicsízmám...

Na jó, kicsikét elkalandoztam. A következő bejegyzésben jönnek a fotók tegnap estéről.

Pé Há Dé

Restellem, mert sok mindenről nem volt időm mostanában beszámolni. Most sem szaporítanám a szót. Előadtam, válaszolgattam, megkaptam. A "fokozatot". A körülményekről, véleményekről és személyes tapasztalatokról most nem írnék semmit.

Laci jelen volt az eseményen, meg még egész sokan megtiszteltek a figyelmükkel. Egyébként egy konferencia keretében történt az esemény. A stresszt előtte nagyon jól bírtam, csak az utolsó éjszaka volt rázósabb, de igazából túléltem. Az előadásomon annak ellenére, hogy sokkal kevésbé izgultam, mint máskor, amikor elő kellett adnom, úgy néztem ki, mint egy nyárfalevél, mindenki izgult értem, nehogy összeessek az izgalomtól :(

Aztán olaszosan este egy gyors pizzát ettük Lacival (illetve egyet-egyet), majd bementünk a városba mulatni. Trento kicsi, a bárok sorban bezárnak este 8-9-kor. De egy kis keresgélés után találtunk egy helyet, ahol nem volt probléma, hogy 9 óra után szerettünk volna ünnepelni. Archana, Sree (két doktoráns barátom), Laci meg én. Nagyon jól szórakoztunk, nagyon kedves volt a pultos lány is. A végén még ajándékot is adott nekünk. Aztán szakadó hóesésben sétáltunk fel a hegyre haza. Jól éreztem magam. És most már hivatalosan "Dottoressa di Ricerca" a titulusom.

Előtte:Frissen:
Utána: