2010. február 7., vasárnap

Elolvadt

Jelentem, a hó majdnem teljesen elolvadt. A hétvégén ronda idő volt. Pontosabban szombaton ronda idő volt, aztán vasárnap nem tudta eldönteni, hogy most felhőben ködösen csúnya legyen, vagy derült éggel napos. Délután aztán inkább napos volt, így felfedeztük a környékünket. San Donát. Októberben költöztünk ide, de azóta se jutottunk el a házunk mögé, a dombra fel, ahol a pici B-s busz jár, a templom mögötti sétaúton Cognola felé, egy erdős részen keresztül a játszótérre :) 5 percre tőlünk egészen más világ van. Igazi falusi, igazi dombtetős, de leginkább játszóteres. A nagy melegben (lehetett vagy 10 fok, kabátban izzadtam) olvadó havon szánkóztak a gyerekek, mi meg...
és rajtam is lehet nevetni :)
Dél felé a naplemente:
Ezen pedig bejelöltem a házat, ahol lakunk. A háztól nem messze a nagy fehér kupolás épület ugye Laci egyeteme, fentebb balra pedig látszik az "én egyetemem" (ahol a daru áll). A hegy, aminek az oldalában vagyunk pedig a Marzola.
Ma pedig reggel a buszos épphogy nem vett fel (mert úgy döntött, nem áll meg), így hidegben ácsingózhattam a másik busz jöttéig, ami aztán nem a megfelelő útvonalon haladt. Én ezt egyáltalán nem bántam, így gyorsabban jutottam el munkába :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése