Monte Nuvolau - 2575m

800m szintemelkedés úgy 3 óra alatt. Most nem voltunk olyan "extra kemények", de azért jó volt ;)

Megint hétvége. Szombaton alvás, főzés, mosás, pihenés volt terítéken.

Aztán vasárnap lesepertük a ciaspoláinkat (hótalpainkat) és hajnal 6-kor kocsiba pattantunk. A pattanás enyhén túlzó kifejezés, miután a felső szomszéd karnevált tartott felettünk este. Igaz, rendes szomszéd és éjfél előtt elcsendesedtek, azért az 5 órai kelés nem esett túl finoman.
Sötétben utaztunk a kihalt úton úgy 2 órát északkeletnek. Bolzano után át Val Gardenán, majd megmásztuk a hágót, hogy indulási pontunkhoz jussunk. Óriási tábla jelölte, hogy hol kezdődik a túraút a Cinque Torrihoz és a Nuvolauhoz. Mínusz 13-15 fok. Nyami.
Először gyönyörű fenyvesen baktattunk. A ciaspolát most is a lehető legtovább a hátizsákunkon cipletük. Bakkancsban gyorsabb és amíg nem süppedünk el a hóban, nem szenvedünk. Szépen lassan emelkedve elértük a Rifugio Cinque Torrit (2137m). Végig letrakkolt túraúton haladtunk, ugyanis rengeteg sítúrás jár arrafelé (akik sível másznak hegyet, majd lefele csak az élvezet marad nekik). A Cinque Torri látványa csodálatos. Éppen falmászók mászták. Mi viszont most szépen elsétáltunk mellettük tovább a következő menedékházig, ami egyben egy síparadicsom menedékháza is volt. Majd a sípályák mellett haladt az utunk mindaddig, amíg egy olasz pár le nem szólította Lacit, hogy van-e egy kis grappája. Mire ő közölte, hogy nincs és megkérdezték, milyen olasz túrázó az, akinél nincs grappa. Erre Laci mondta neki (olaszul! bravo :)), hogy magyar... a pasas ezek után megosztotta velünk magyar nyelvtudását, ami a "szeretlek, te állat", a "állatkirály", a "bunkó állat", valamint az "imádlak" szavakig terjedt. Mi is köszöntük és felfelé balra vettük az irányt. Jó kis kaptatón (a síelőket bámulva) értük el a Rifugio Nuvolaut, vagyis a csúcsot. Csodálatos panoráma, szikrázó napsütés, rengeteg hó és madarak + sítúrások + ciaspolások. Megérdemelt (és kivételesen magunkkal hozott) szendvicseinket és kekszünket forró teával fogyasztottuk.
Az egész túra meredek volt, de nem olyan vészesen hosszú. Legnagyobb hátráltatómnak az orromat és torkomat lefagyasztó mínuszokat tartottam. Amikor a Nap ragyog és éget és az emelkedőn szinte izzadok, de a levegővétel fáj... na ez eszembe juttatta azokat az édes magyarországi téli teljesítménytúrákat :) Szép volt.