Na ez az igazi thriller

Azt se tudom, hogyan, hol, mivel kezdjem. Ma Kings Islandben töltöttem a délutánt. Hullámvasutakon. Igazi amerikai nagy vidámparkban. Pillanatnyi érzések: fáj a nyakam és a hátam és a szívem is kicsit a sok sokktól és talán a legjellemzőbb része az egésznek, hogy ÉLETEMBEN NEM FÉLTEM MÉG ÍGY :D Igazi halálfélelem. És ami a legviccesebb, hogy mégis nagyon jó volt.

Ha belegondolok a bennem kirobbant érzésekbe, a testemre kifejtett erőkre és arra, hogy műanyag meg fa meg biztonsági öveken múlott az életem, akkor csak azt tudom mondani, hogy nem normális az emberiség. Egyszerűen nem vagyunk normálisak. Ez az igazság.

Készítettem magam lelkiekben, gondoltam, hogy hú, biztos félni fogok, féltem már párszor életemben, ugyan mi történhet, mindenki ugyanezt csinálja... de az első menet (ami mellesleg a világ leghosszabb fa hullámvasútján történt, 2.3km) közben hirtelen majdnem rámtört a szívinfarktus, semmivel nem jellemezhető riadtság, és az a megdöbbenés, hogy én nem szeretem a hullámvasutakat és ez rettenetes és azonnal fejezzék be és hadd szálljak ki... aztán ahogy kiszálltam a végén, elkapott az az érzés, hogy akkor most újra rajta akarok ülni. Igen, lehet mondani, hülye vagyok. Ahogy az a több száz ember, aki ma végigordította a délutánját.

Akkor kezdem elölről a sztorit. 11 előtt ideért Mellani, ebédelt, én nem bírtam enni az izgalomtól. Délben nyitott a park, odaértünk. Ajándékba kaptam egy bólogatós Snoopyt az autóba. Nem hiszem, hogy Laci engedi, hogy kitegyem, de majd még puhítom. Végülis hegymászó is van rajta, egy Snoopy igazán belefér :) Sokan voltak, de közel sem annyian, mint nagy szezonban. Alig kellett sorba állni. A vízipark része már zárva, viszont mindenütt már a Halloweenre készülnek. A fák színesek, igazi nyári melegben izzadtam ma, 30 fok lehetett.

A park közepén egy nagy Eiffel-torony van. Mármint a mása. Nehéz felidézni, pontosan hány félelmetes dolgon ültem, de ha jól számolom a térképen, akkor az első 2 óra alatt lezavartunk 8-at. Nem is kicsiket. Körülbelül úgy kell elképzelni, hogy egy napra, de lehet, egy évre, sőt valakinek egy életre egy is elég lenne ezekből. Mi végigzavartunk 8-at egyhuzamban. Keményen elfáradtunk.

Megvan a két kedvencem: Diamondback és a Firehawk... de a többit is idesorolhatnám, mert a Vortex is irtó klassz volt.
Viszont volt kettő, amit nem élveztem úgy. A Delirium utolsó két körében már nagyokat kellett lélegeznem, hogy ne dobjam ki a taccsot, komolyan felkavarta a gyomrom. A másik pedig az Ivertigo, amin konkrétan voltak részek, ahol elveszítettem az eszméletem szerintem. Éreztem, hogy gyengébben fogom a kapaszkodót és nem láttam semmit a szememem. Kiszállva belőle pedig eléggé le kellett ülnöm. Mellani utána mondta, hogy az természetes volt, hogy kicsit kihagytam közben, mert ő is, olyan gyorsan mentünk, hogy nem látott a szemével, be kellett csukni kicsit és csak utána jött vissza a látása. Azért ez akkor is megijesztett, ha természetes velejárója volt.
A többi viszont mind fantasztikus volt, úgy szálltam ki, hogy ki se akartam, hanem vigyenek mégegyszer... persze utána kiszállunk és megint sokat kell várni a következő menetig, ami idő alatt ez a menni akarok érzés elmúlik és újra átjár a félelem és a nem akarok menni, félek, mi lesz velem. Aztán ott álltam a sorban, egyszer mindig rám került és ott ültem és nem volt más hátra, csak a teli torokból sikítás és az "Oh my God" mondatok. Amit megtanultam ma az az, hogy nem lehet megszokni a félelmet. Egyszerűen ugyanazt éreztem mindegyiken, sőt, amelyiken dupláztam, azon még jobban féltem másodszorra. Láttunk egy pasast, akinek a pólójára rá volt hímezve, hogy 3700-adik alkalommal megyek a Diamondbacken... nem normális. Ez már tényleg a beteg kategória.

Az első menet a The Beast nevű "szörnyeteg" volt, rázott, a nyakam bicsaklott, a szívem ugrált és én leginkább torkom szakadtából visítottam az egész alatt. A lelki félelmekre fel voltam készülve, legalábbis azt hittem, de fizikailag annyira megterhelő, hogy szinte már az is rémisztő benne. Meg persze lelkileg erre nem lehet felkészülni. Amikor alig érzed magad bekötve és őrült sebességgel rohansz a földnek. A gravitációt teljes egészében éreztem magamon, amikor hiába voltunk gyorsak, hiába kellett volna kinyomnia a körpályán való mozgásban az erőknek, mégis repültem a székben és olyan lazának éreztem magam, hogy az valami hihetetlen.

Szóval a Beast minden kanyarja fizikailag fájt. A világ leghosszabb fa hullámvasútja, ahogy írtam.

Majd belecsaptunk a lecsóba és a park legnagyobb látványossága és főkedvence volt soron. Diamondback. Fizikailag kevésbé fájt, de olyan lazának éreztem a kötését, hogy a csavarok és majdnem fejjel lefele menetek rémisztőek voltak. Ez volt a legmagasabb is. A felcsörlőzéskor majdnem rámtört a tériszony. Ohioban messze elláttam, nagyon magasról indul teljes függőleges esésben és egy szál székben ott ülsz 70 méteren (230 láb, rákerestem :O), még csak biztonsági öv sincs, csak egy műanyag deszkával fogatnak a székhez. Őrült jó. Ezzel zártam a parkot, ezen kétszer is mentem.

Aztán jött a Vortex. Ahogy a neve is mutatja, 6 hurkot ír le, többet vagy fejjel lefele, mint felfele. Hihetetlen gyors, oldalra is kidőlsz, szuper.

Aztán jött a Flight of fear. Ez egy beltéri pálya volt. Sokkal gyorsabbnak tűnt mindnél. Még a sikoltozásom is elakadt, sokszor csöndben ültem rajta, ami nem volt egyébként ma jellemző rám. Közben most olvasom a leírtakat és igen, ennek az volt a jellemzője, hogy néhány másodperc alatt gyorsított nulláról 54 mérföld/órára (87km/h). És persze sötét és négy átfordulás volt benne. Ja és fából. Az pedig ráz.

A Firehawk. Másik kedvenc. Na ez olyan volt, hogy elfektettek minket és hátrafele haladtunk. Végig csüngtünk, néha a földtől néhány méterre, óriásiakat kanyargott, hurkok is voltak. Féltem, nehezen fogom viselni a háttal döntve haladást, mert ugye rám jellemző az autóban a rosszullét, de őrült mód élveztem. Abszolut kedvenc, új érzéseket keltett az addigiak után, tudott meglepetést okozni. 46 méteren hassal a föld felé tekintve 80.5km/h. El se hiszem, hogy túléltem.

Aztán a The racer. Fa hulllámvasút, végig fel és le, irtó gyors. 1970 óta létezik.

Aztán jött a Delerium. Egy nagy körbe beültünk (illetve kiültünk) és hintáztatott, miközben körbe pörgetett. Fogalmam se volt, mikor megyek fel vagy le. Csak forgott az ég, a föld. Néha megállt kilengésnél és akkor fejjel a föld felé csüngtem és aztán visszaestünk... Az utolsó két hintamozdulatkor majdnem sikerült elhánynom magam. Aztán szerencsére vége lett, nagy levegőket vettem pár percig és mentünk tovább.

Az Invertigora. A legszemetebb mind közül. Felül voltunk biztosítva, a lábunk lógott, egymással szemben ültünk. És csak forogtunk hurkokban valami olyan tempóval, hogy többször éreztem magam elgyengülve és kicsit tudattalannak. Utána valóban le kellett ülnöm. Valószínűleg éhes is voltam, nem mertem ebédelni közte és ez már 3 óra felé volt. Ebben én votlam a hibás. Főleg a Delerium után még ez... na ekkor éreztem azt, hogy most pihenni kell. Egyébként egy kissrác ült velem szemben és már a becsatolásnál teli szájjal vigyorgott rám, le se vette a szemét, szerintem végig engem nézhetett. Úgy még rémisztőnbb lehet. Én viszont leginkább nem láttam semmit az egészből.

Aztán dodgemeztünk, de nagyon lassú volt. Meg sétáltunk, fényképeztem. Fagyiztunk. Sokáig nem bírtunk felülni semmire, annyira gyorsan végigkavarogtunk a látványosságokat, hogy utána kicsit alább hagyott a bátorság. Nap végén zárásként még a Diamondbacken újra féltem kicsit és sikítottam sokat. És ennyi elég is volt most egy jó darabig.

Megjegyzem, most ránéztem a térképre és rengeteget kihagytunk, csak a legnagyobbakra mentünk, de igazság szerint így is zárás előtt 1.5 órával eljöttünk, mert elég volt, nagyon elfáradtunk. Most, hogy kicsit pihentem, még úgy érzem, végigmennék újra, de talán csak holnap... vagy max jövőre... De sajnos ennyi volt. Kiélveztem. Óriási dolog. Mindenkinek, aki kevésbé félős, annak ajánlom. Én is túléltem.

Amire múltkor azt mondtam, szép, az kutya füle

Ma volt szerencsém sétálni az egyetemen. Meg aztán bevásárolni is mentünk és a múltkor írtam, hogy Cincinnatiben az ősz szép. Nagyot tévedtem. Akkor kutyafüle volt ahhoz képest, amilyenek most a színek. Hihetetlen sárgák és vörösek, sőt inkább erős narancs színűek a fák. Van valami bokorfajta, amivel dombokat futtatnak be és nyáron zöld volt, azt hittem, fű és most az egész rozsdabarnán virít. Nagyon gyönyörű. És mindehhez jön az a mai kellemes 26-29 fok, ami a nyarat idézte, de mégse volt párásan elviselhetetlen. Lehet, ma kellett volna csoportkirándulásra menni. Remélem, jövő héten is hasonló marad az idő és a fák lombja se hullik még le.

Sajnos nem voltam fényképezésre felkészülve, de a telefonommal csak a színek miatt (igaz, nem adja át azt, amit a ragyogó napsütésben éreztem meglátva a fasort)...
Arról az erős világos narancs árnyalatról nem tudtam készíteni, azt máshol láttam :(

És az egyetem zeneművészetis területe tele van mókusokkal :) Az alakuló avarban túrnak, nagyon közel jönnek és nagyon aranyosak :)

Új info, hogy ma azt is hallottam, hogy állítólag a Cincinnati egyetemet beválasztották valami legszebb egyetemek közé építészetileg. Nem csúnya hely, az tény.

Tiszta thriller

Azt nem is meséltem, hogy micsoda izgalmakat éltem át a héten. Már nem is tudom, hogy mikor, lehet, hogy volt az múlt hétvége is, a napok összefolynak.

Háttérinformációként annyit el kell mondanom, hogy éjszaka szoktak mászkálni előttünk az utcán, az én ablakom ráadásul az utcára néz, hallom, amikor ordibálnak, mulatnak, vagy veszekednek... szóval történt egyik éjjel, hogy hajnal fél 4 körül arra keltem mély álmomból, hogy a tetőtérben hallom, ahogy a bejárati ajtón valaki irdatlanul dörömböl. És dörömböl. És ordít, hogy nyissuk ki, engedjük be. Mondanom se kell, a frász rámtört, ki akar ide hajnal 4-kor bejönni, mi van, ha valami rosszat akar. Először abban bíztam, úgyis mindjárt odébb áll, akárki is legyen. Majd elkezdtem gondolkodni. A házban 5-en lakunk. Azon az estén tudtam, hogy a francia srác Európában, a szomszéd pakisztáni srác már napok óta nincs itthon, így maradtunk az az amcsi srác, akit sose lehet látni és Seonyoung, a koreai barátnőm és én. A dörömbölés nem múlt. Az ijedtségemen aztán a kíváncsiság lett úrrá, mert mondott is valamit a valaki, de idefent nem értettem. Gondoltam, csak le kellene mennem szólni Seonyoungnak vagy Kylenak (az amcsi srác), hogy valamit kellene tenni. Közben az is felmerült bennem, mi van, ha Nic (a francia srác) ért haza és elhagyta a kulcsát. Vagy Kyle ment ki cigarettázni és kicsukta magát. Majd halkan kopogtam Kyle ajtaján, csend. Közben rájöttem, hogy ez sem nem Nic, sem nem az én szomszédom hangja, őket már felismerném. Aztán egyszercsak a dörömbölés és engedjetek be közepette megjegyzi az illető, hogy egy lakótárs ki lett csukva, engedjetek be (gondoltam, miért nem ezzel kezdted). Na, akkor már éreztem, ez Kyle lesz. Persze megkérdeztem, hogy ki az. Nem válaszolt, csak hogy engedjem be. Mégegyszer megkérdeztem, igazi gyanakvó kislányként, majd mondta, hogy Kyle az első emeletről. Oooooh, akkor oké, nevet tudott mondani (előtte miért nem tette, nem hitte, hogy ilyen félős lányokkal él együtt). De a mienket is mondhatta volna, csak sejtésem szerint mivel alig van itt és sose találkozunk, azt se tudja, hogyan hívnak. Aztán láttam, hogy az ajtó résre nyitva van, csak valaki beláncolta. Bekötötte a biztonsági láncot. Hajnal 4-kor kinéztem a reluxán, biztos ami biztos, majd beengedtem, majd megköszönte és bocsánatot kért azért, hogy felköltött és aztán pizsamástul visszavonultam aludni.

Másnap kiderült, hogy Seonyoung moziban volt és valami félős filmet néztek meg, amiben rablás volt a fő sztori, így beláncolta, mert későn ért haza, azt hitte, már mindenki otthon van. Apropó ő is felébredt, de nem mert kimenni. A vicces az egészben, hogy pont aznap gondolkodtam el azon, hogy üres a ház, itt vagyunk ezekkel a rozoga ajtókkal, akár félhetnék is. De végül nem tettem :) És nem is volt rá okom.

Egy dolognak örülök, hogy nekem nem jár az egyetemi körlevél, mert nincsen egyetemi email címem. Mindenkinek küldik a figyelmeztetéseket az incidensekről. Chris pedig megint a lelkünkre kötötte, hogy sehova ne menjünk sötétedés után még véletlenül sem. Mondjuk nem is akartunk. De aztán rákérdeztem, hogy milyen gyakran van probléma az egyetemen és hát meglepődtem. Hetente jópár incidens előfordul a környéken, a múlt héten valakire rá is lőttek a szomszéd utcában. Hm. Pedig minden olyan békés és rendezett errefelé nappal, tele diákkal, még ha a környék nem is járható, azért erre nem számítottam... lényegtelen, én vigyázok magamra, többet nem tudok tenni. Szomorú, hogy az amcsi egyetemek majdnem mind hasonló helyzetben vannak a belváros rosszabb negyedeiben. De a lényeg, hogy engem nem riogatnak ezekkel a körlevelekkel. 3 hét és otthon lehetek.

Októberben

A héten nem sok minden történt. Munka, munka és munka. Aztán volt egy kis mikor is repülök haza bonyolítás, de végülis a tervezett napon, habár más időpontban érkezek. Ma eljutottunk végre a magyar-német étterembe, amit bár ne tettünk volna. Rettenetes volt. Jugoszláv tulaj üzemelteti és régen ettem ennyire pocsék ételt. Óvakodjatok Christy és Lenhardt éttermétől Cincinnatiben. Meghagytam a pörköltet és a nokedlit is. Minősíthetetlen. Így most éhes maradtam. Holnap már megint péntek, megint el vagyok havazva, jövő héten előadást tartok újra :(

Jó hírek azonban, hogy vasárnap adrenalint emelek magas szintre egy egész délután erejéig :D Eljön hozzám Mellani, a lány, akivel anno elruccantunk Chicagoba és megnézzük a Kings Island vidámparkot. Pontosan 14 hullámvasútja vagy magasban tekergető csodamasinája van (Mellani szerint a Diamondback a legütősebb). Eszemet se tudom, mikor voltam utoljára vidámparkban. De érzem, ez jó lesz. Én mindenre felülök, bármi lesz is az :) Az idő hétvégén újra meleg lesz, egészen 28 fokig emelkedik a hőmérséklet. Igen, igen, még vissza-visszatér a nyár. Azért esténként fűtök.

Másik jó hírek, hogy a visszaszámlálás erősen megkezdődött. Még mindig rengeteg nap van hátra, de ez mostmár csak el fog telni szépen vagy nem szépen, lassan vagy talán túl gyorsan is, meglátjuk. A lényeg, hogy nemsokára csendben csomagolhatok. Hiányzik Európa. Ezt biztosan nem értik meg a nagyvárosiak, de most éppen leginkább a tömegközlekedés és a sétálható távolságok tűnnek pótolhatatlannak az életemben. Ha lenne itt autóm, egészen máshogy érezném, de USA kocsi nélkül majdnem börtönhangulatot kelt ilyen hosszú idő után egy olyan városban, mint ahol vagyok.

Jaj és ma megint bővült a koreai szókincsem (20 kifejezésre és egy kerek mondatra), sőt a lányok is megtanultak pár magyar kifejezést, amit meglepő módon gyönyörűen ejtenek. Azt hiszem, valahol ott lehet a kutya elásva, hogy ők érzik/értik a különböző magánhangóinkat, szemben egy európai anyanyelvű néppel, akiknél inkább a mássalhangzón van a hangsúly. A mondatok mások szerinti furcsa szórendje is azonos a koreaiban és magyarban. Még a végén van valami igazság az ázsiai és magyar nyelvrokonság elméletében ;)

Szombat, kastély

Megint hétvége. Tegnap este indiai étteremben voltam. Sikerült este 8-ig dolgoznom, amikorra már besötétedett és Chris felajánlottam, hogy hazavisz engem meg Hyeyeonggot, de előtte még "megvacsoráztatott" minket. Indiai, a "szokásos" helyen, nagyon finom, tikka masala csirke. Az indiai konyha elég finom tud lenni.

Aztán ma bevásárlás előtt kitalálták a többiek, hogy menjünk sétálni. A színek gyönyörűek, én megörültem neki, fényképezőt ragadtam. Aztán a szervezés elég sokáig tartott, majd a végén nem is igazán parkba mentünk, hanem egy kastélyba. Pontosabban inkább egy várba. Igen, bizony, itt Cincinnatiben van egy vár. 1930-ban lett kész, egy férfi építette saját kezűleg. Őszintén szólva nekem sok újdonságot nem nagyon rejtett, a park vonzóbban hangzott, amúgyis állandóan beltérben vagyok, hihetetlenül hiányzik a kintlét. De érdekes volt, sikerült fotóznom is sokat, próbálgattam a kamerát és a többiek idegeit (na jó, túloztam, mert a többiek sokkal többet kattintottak, már-már japán módra, de azért kicsit mérsékeltebben). Apropó a többiek az a két kolleginámat jelenti, vagyis Seonyoung meg Hyeyeong, meg egy talán adjunktus lány, Yunjung és a srác, aki mindig visz minket bevásárolni, Sunwook (mielőtt valaki megkérdezné, már fejből mennek ezek a nevek ;)). Aztán el kezdett esni az eső és csak esett. Semmi mást nem tudtunk csinálni, pedig a vár mellett láttam, hogy van egy folyó. De nem sikerült tájképet fotóznom. Helyette beültünk a Paneraba, ittam egy forró csokit, majd bevásároltunk és engem hazafurikáztak, mert moziba most nem mertem menni, mert nem sok időm marad akkor dolgozni, ők meg mentek. Mondjuk ha tudtam volna, hogy a fényképekkel fogok szórakozni... sebaj, ezt is meg kell csinálni valamikor.

Szóval íme a kis kirándulásunk hangulata, eredménye, életképek innen Cincinnatiből. A város egyre szebbnek mutatkozik és minden egyes alkalommal, amikor elhagyom az egyetem környékét, valóban rá kell döbbennem, hogy a város nagyonis szép, tele dombokkal, olyan majdnem Magyarország hangulatát adja, bár a házak mások, de csinosak. És ahogy hallottam, ha még kicsit távolabb megyünk, akkor vannak erdők, vízesések, sziklamászó falak és hasonló nyalánkságok.

A kastély
ő Yun-jung
Seonyoung, de őt már biztosan mindenki ismeri :) Szegényen gyakorolgattam kicsit a portré készítést. A színeket még nem mindig találtam el sajnos egyformára, de majd gyakorlom.
A lányok
Személy szerint ez a kedvencem :)
A csapat
Volt sakk
Fehér figurákkal
Ez kicsit olyan vicces :) mert túl komoly
Voltak páncélok, meg komplett kiállítás
Ezt Lacinak fotóztam :P
Rólam is készült kép, bár ne készült volna...
Seonyoung szerintem fotogénebb
Ugye megmondtam
Voltak fekete bábuk is
Ez a másik kedvencem
Sun (Sunwook) és "Sun" (Seonyoungnak is ez a beceneve)
Fénykép készül.
A többiek fotóit a jövő héten kapom és remélhetőleg születtek jó közös képek. Majd töltök onnan is.

Ma

Ma sem unatkoztam. Megérkezett az új enzim, aztán amiben elakadtam, azt újrapróbáltam és siker :) Szóval most gőzerővel rajta vagyok megint a dolgon.

Másik esemény, hogy a múltkor Macre telepített Windows aktivációja lejárt, pontosabban ma nem engedett semmit csinálni, csak ha aktiválom. De a gépen nincs internet. Másik lehetőség a telefon. Így ma felhívtam a Microsoftot. Ilyen se volt még. Egy gépi hanggal kellett bájcsevegnem, rengeteg számot felolvasnom, meg meghallgatnom. Majd ugyanezt eljátszhattam az Office-szal is. Abba gondoltam csak bele, hogy mi van, ha valakinek nincs telefonja meg internete, akkor már számítógépet se használhat legálisan? Ez azért furcsa. Meg mi értelme beolvasni azt, ami a CD-ről jön kód, vagyis amit bárki beolvashat ha van CD-je... nem értem, de biztosan megvan az oka. Mindenesetre hosszú perceket vett el a mai napomból. De mostmár legalább azt is tudom, hogy ha felhívom az aktivációs központot, akkor a Windows bejelentkezésének szignáljával veszik fel a telefont :D Mintha belépnék egy windowsba. Aztán nagyon jókedvű és nagyon pozitív kisugárzású női géphang int türelemre. Elég mókás.

Holnap ha minden igaz, akkor magyar étteremben fogunk vacsorázni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a csirkepaprikás, amit kinéztem :)

Ma egy kicsit melegebb van, de már eléggé itt lóg az ősz lába. Végülis illik neki, mert majdnem októbert írunk. A hétvégéim be vannak táblázva, már alig van időm bármire is, ami a honvágyam miatt most inkább boldogsággal tölt el. Aztán a búcsú pillanatában biztosan rossz is lesz kicsit, mert szeretek itt lenni, szeretem az itt megismert embereket és valahogy a hangulat is jobb (és csendesebb), mint a digók között. Lelkemet készítenem kell a fülembeordításhoz, az aurámon történő betolakodáshoz (pont a múltkor tűnt fel, hogy valaki közelebb állt hozzám, mint itt szokásos és csak az ugrott be, hogy otthon pont ez a normális és mennyire jó volt itt egy kis levegőhöz jutni az emberektől) és a reggeli szájszaghoz a buszon. Viszont már sokmindent megadnék egy jó kávéért, hú, az nagyon hiányzik már. Tegnap kipróbáltam a "toffee mocha" nevezetű italt a Starbucksban és jó volt, de egy egynyeletnyi erős tömény ízes fekete kávét nem pótol semmi :( És azt hiszem, az ismerős hegycsúcsok és meredek sziklafalak is újra ámulatba fognak ejteni, csodás lesz látni rajtuk az esetleges hósipkát. A magyar táj varázsátmeg el se tudom képzelni, milyen lesz újra csodálni. Szívszorító. Igen, most gondolok csak bele, ez eddig a leghosszabb idő, amit távol töltöttem az európai kontinenstől.

Ősz

Lehűlt az idő. Olyan hirtelen történt, hogy el se hiszem. Szombaton és vasárnap gyönyörű volt és ragyogott a Nap, ma meg szakad az eső és hideg van. Kifejezetten hűvös a szobám, jól esik belépni az egyetem épületébe (ilyen se fordult még elő), pulcsiban ülök itthon és lehet, hogy a lábamra is kellene egy plusz zoknit húzni. Oké, ez az én egyéni fázás-módom, azért még nincs itt az a nagyon hideg, otthon biztosan rosszabb a helyzet.

A visszaszámlálást hetekről napokra csavartam. 34 nap.

Múlt csütörtökön olyan napom volt, hogy gyakorlatilag amit el lehetett szúrni, azt elszúrtam. Chris nyugtatott, hogy mindenkivel előfordul, én meg igyekeztem a lelkemet az egész napos folyamatos migrénemmel nyugtatni, mármint hogy az okozta a "dekoncentráltságom" (hívjuk figyelmetlenségnek). Végülis nagy baj nem történt, csak kihagytam egy anyagot a táptalajból, aztán ezt kompenzálva petri-csészéket mikróztunk, meg aztán volt még valami, de elfelejtettem, mert igyekszem csak a jóra emlékezni. Talán más általam okozott gond nem volt, csupán a sejtek nem nőttek... megjegyzem, továbbra sem. Holnap ezért megint sok-sok prepi, meg azután is, meg azután is, aztán ha megjön a polimeráz, akkor mehet a PCR és még tovább és még tovább és aztán egyszercsak elfogy itt az időm. Közben még 3 prezentációm lesz, majdnem minden hétre egy. Két általános cikk-bemutató és egy eredményeim és projectem lényege bemutatás. Az újonnan belekezdett munkám eredményeinek reménye elszállt a nem működő PCR reakciók miatt gyakorlatilag esélytelenné válik, hogy végeredményt lássak, pedig én olyan kíváncsi vagyok rá, az eddigi dolgok nem okoztak túl nagy meglepő újdonságot, ez meg kifejezetten érdekes és irányvonalba való... sebaj, ennyi fér bele több, mint 5 hónapba. A szimulációk valóban gyorsabbak. Apropó a tézisembe bele se merek gondolni. Túlélek. Ennyi. Igyekszem túlélni.

Pénteken voltam "karrier-építést segítő prezentáción", amiről a hogyan fogjunk kezet konferenciákon és hogyan kezdeményezzünk beszélgetést a szünetben ismertetése után inkább eljöttem. Előtte bezsebeltem pár Science-es tollat meg cukorkát, összeszedtem pár brossurát a milyen pályázatok is léteznek témában. Az előadás után a lányokkal azért az ingyen ebédre visszamentünk, volt sok pizza meg süti. Ez egy elég kellemes dolog itt az USA-ban. Sűrűn tartanak olyan előadásokat, amikre ingyen ebéddel csalogatják a népet (de ezt már mondtam). Ma is lett volna egy, de kihagytuk. Aztán a karrieres előadások és pizzázásokkal egy időben volt termékbemutató is, ami megint klassz, mert ott megint ingyen ebéd (ugyancsak pizza), süti, ajándék tollak meg pólók :) Labor munka egyik előnye, hogy mindig jönnek reklámozni a termékeket :D

A szombatomról már írtam.

Vasárnap pedig vásárolni mentünk. Olyan helyen jártam megint, mint még soha. Szóval Cincinnatiben van egy terület, amit Over-the-Rhine-nak hívnak és na ez az a hely, ahol senki nem akar egyedül sétálgatni. De úgy történt, hogy ezen a részen van egy híres piac, nagyon klassz zöldségekkel, meg mellette egy koreai bolt. És hogy abban a boltban lehet kimchit venni. Így bevásárlás előtt oda mentünk a többieknek koreai kimchit venni. Mondjuk már busszal jártam arrafelé, meg sokan mászkálnak az utcán, nappal amúgy sem veszélyes semmi, de azért "csudát láttam". Ez valóban érdekes hely. Mintha a 24-es villamos józsefvárosi részén lettem volna valahol a Keleti mögött, csak itt mindenki fekete volt és kapucnis pulcsiban tette a semmit az utcákon. Mondjuk többségében gyerekek. Meg mintha még turistát is láttam volna. De a főútról nem szívesen tértem volna le. Volt egy hangulata. Ezt is látni kell. A koreai boltban amúgy rendesen szétnéztem és érdeklődtem többiektől, mostmár tudom, hogy mit termelnek vízben és mit nem. Kedvencem a gyerekeknek gyártott műanyag pálcika volt, amin gyűrűk voltak, hogy fixen tartsák az ujjadat és a tetején egy kacsa ült. Azzal még lehet, én is tudnék enni :) Ma Seonyoung csinált koreai palacsintát valami olyan növényből, amit máshol nem lehet kapni, csak ott a koreai üzletben. Nagyon finom volt. Gyakorlatilag palacsinta tésztába kevert zöldhagyma zöld szárára emlékeztető növény + összevágott lilahagyma meg a tetején szezámmag. Finomakat csinál amúgy Seonyoung. Egyszer már valami nagyon hazai húsos ételét is kóstoltam és nagyon ízletes volt. A sushit is olyan jóízűen eszik, kár, hogy nem szeretem. Sok hagymát és csípőset használnak számunkra érdekes zöldségekkel, de illatra általában minden jó. És most is úgy érzem, valamit tudnak az ázsiaiak. Nem esznek sokat, azok ilyen fura zöldségekből álló dolgokat meg rizset, szerintem nagyon egészséges lehet. És hát vékonyak is, meg biztosan sokáig is élnek. Gondolom a sok tengeri cucc is jótékony. Vannak persze dolgok, amiket pont ugyanúgy csinálnak, mint mi. A babot ők is kiáztatják (természetesen). És náluk is van macok :D Amire büszke vagyok, hogy akármennyire kevés koreai kifejezést szedtem magamra, azokat tökéletesen kihallom a beszélgetésekből :) A köszönömöt és a nem értemet már nagyon jól tudom használni is :)