Tiszta thriller

Azt nem is meséltem, hogy micsoda izgalmakat éltem át a héten. Már nem is tudom, hogy mikor, lehet, hogy volt az múlt hétvége is, a napok összefolynak.

Háttérinformációként annyit el kell mondanom, hogy éjszaka szoktak mászkálni előttünk az utcán, az én ablakom ráadásul az utcára néz, hallom, amikor ordibálnak, mulatnak, vagy veszekednek... szóval történt egyik éjjel, hogy hajnal fél 4 körül arra keltem mély álmomból, hogy a tetőtérben hallom, ahogy a bejárati ajtón valaki irdatlanul dörömböl. És dörömböl. És ordít, hogy nyissuk ki, engedjük be. Mondanom se kell, a frász rámtört, ki akar ide hajnal 4-kor bejönni, mi van, ha valami rosszat akar. Először abban bíztam, úgyis mindjárt odébb áll, akárki is legyen. Majd elkezdtem gondolkodni. A házban 5-en lakunk. Azon az estén tudtam, hogy a francia srác Európában, a szomszéd pakisztáni srác már napok óta nincs itthon, így maradtunk az az amcsi srác, akit sose lehet látni és Seonyoung, a koreai barátnőm és én. A dörömbölés nem múlt. Az ijedtségemen aztán a kíváncsiság lett úrrá, mert mondott is valamit a valaki, de idefent nem értettem. Gondoltam, csak le kellene mennem szólni Seonyoungnak vagy Kylenak (az amcsi srác), hogy valamit kellene tenni. Közben az is felmerült bennem, mi van, ha Nic (a francia srác) ért haza és elhagyta a kulcsát. Vagy Kyle ment ki cigarettázni és kicsukta magát. Majd halkan kopogtam Kyle ajtaján, csend. Közben rájöttem, hogy ez sem nem Nic, sem nem az én szomszédom hangja, őket már felismerném. Aztán egyszercsak a dörömbölés és engedjetek be közepette megjegyzi az illető, hogy egy lakótárs ki lett csukva, engedjetek be (gondoltam, miért nem ezzel kezdted). Na, akkor már éreztem, ez Kyle lesz. Persze megkérdeztem, hogy ki az. Nem válaszolt, csak hogy engedjem be. Mégegyszer megkérdeztem, igazi gyanakvó kislányként, majd mondta, hogy Kyle az első emeletről. Oooooh, akkor oké, nevet tudott mondani (előtte miért nem tette, nem hitte, hogy ilyen félős lányokkal él együtt). De a mienket is mondhatta volna, csak sejtésem szerint mivel alig van itt és sose találkozunk, azt se tudja, hogyan hívnak. Aztán láttam, hogy az ajtó résre nyitva van, csak valaki beláncolta. Bekötötte a biztonsági láncot. Hajnal 4-kor kinéztem a reluxán, biztos ami biztos, majd beengedtem, majd megköszönte és bocsánatot kért azért, hogy felköltött és aztán pizsamástul visszavonultam aludni.

Másnap kiderült, hogy Seonyoung moziban volt és valami félős filmet néztek meg, amiben rablás volt a fő sztori, így beláncolta, mert későn ért haza, azt hitte, már mindenki otthon van. Apropó ő is felébredt, de nem mert kimenni. A vicces az egészben, hogy pont aznap gondolkodtam el azon, hogy üres a ház, itt vagyunk ezekkel a rozoga ajtókkal, akár félhetnék is. De végül nem tettem :) És nem is volt rá okom.

Egy dolognak örülök, hogy nekem nem jár az egyetemi körlevél, mert nincsen egyetemi email címem. Mindenkinek küldik a figyelmeztetéseket az incidensekről. Chris pedig megint a lelkünkre kötötte, hogy sehova ne menjünk sötétedés után még véletlenül sem. Mondjuk nem is akartunk. De aztán rákérdeztem, hogy milyen gyakran van probléma az egyetemen és hát meglepődtem. Hetente jópár incidens előfordul a környéken, a múlt héten valakire rá is lőttek a szomszéd utcában. Hm. Pedig minden olyan békés és rendezett errefelé nappal, tele diákkal, még ha a környék nem is járható, azért erre nem számítottam... lényegtelen, én vigyázok magamra, többet nem tudok tenni. Szomorú, hogy az amcsi egyetemek majdnem mind hasonló helyzetben vannak a belváros rosszabb negyedeiben. De a lényeg, hogy engem nem riogatnak ezekkel a körlevelekkel. 3 hét és otthon lehetek.