Az egyetem a kolitól gyalog úgy húsz percre van. Szép úton kell menni. Főleg a lemenő Nap fényében a platánsor... varázslatos, csak egyedül attól vagyok nagyon elszokva, hogy alig vannak emberek az utcán, ezért olyan elhagyatottnak érzem és kicsit félelmetesnek is.
Regisztrációkor kaptam laptoptáskát (Elzászosat), meg kis plüss gólyát is :D Meg a szokásos vastag programkönyvet, prosikat (a nem szokásos egérkalitkákról és kerekekről, állatdetektáló kütyükről, sebészekről...kísérletekhez, fényterápiás lámpákról, felszerelésekről, stb...), meg térképet...
A megnyitó a szokásos rizsálásról, köszöngetésről, a szervezők baráti csevelyéről szólt. Plakettet is osztottak, japán ajándékot is hoztak (amit el is ejtettek és mindenki nevetőgörcsben tört ki). Csak a terem volt fullasztóan száj és izzadtság szagú, nomeg rettenetesen meleg. Fél óra után már oxigénért kapkodtam, de csak testszagok jutottak el az orromig. A hely eleve kicsit kicsi ehhez a konferenciához. Azt meg végképp nem értem, ha a strasbourgi egyetem olyan hatalmas (talán a 4.-nek említették, mert összeolvadt 3 egyetem eggyé), akkor miért nincs egy szép, modern épülete impozáns nagy előadóteremmel/díszteremmel. A hely a Cht idézi elém, bár annál modernebb, talán inkább D épületet mondanék rá (csak a mosdója egyezik meg a Ch földszinti wcjének stílusával ésállapotával). Ebbe én nem látok bele. Állítólag 300 doktoráns van itt (Trento után nem lep meg, hogy létezik ilyen) és nagy hangsúly van a neuro kutatásokon. Mint megtudtam, most adnak át egy olyan felszerelt épületet, ami a cirkadián kutatáshoz segít és egyedülálló a világon. Hm.
A konferencia főfotósa kiköpött Novák Béla Tanár Úr. De tényleg. Hihetetlen, mennyire. Amikor gyülekeztünk, legalább 3-szor mentem oda majdnem hozzá, hogy ő mit keres itt ezek a konfin. A frizurája teljesen „tanáruras”, az arca, az orra, főleg a tekintete és mimikája, fizimiskája, öltözéke is egy az egyben és talán még a járása is hasonlít egykori kedves professzoromra. Csak neki egy böszme nagy Nikon csüngött a nyakába és franciául beszélt. De ezt leszámítva akár egy sejtbiosz előadásról is odacsöppenhetett volna.
Aztán volt „gettugedör” (get together), ami péksütik, perec, kis falatkák és borkóstolásba fulladt. Egy néni mondta a történetét az ilyen-olyan boroknak. A hely erre teljesen alkalmatlan volt, nincs egy aula, többszáz embernek pedig a regisztrációs pult előtti rész kicsinek bizonyult. Megittam egy rizlinget, finom volt, aztán a második borhoz már nem volt hangulatom (pedig szeretek bort kóstolni, de a hely hangulata és zaja kicsit zavart, meg a néni franciás akcentusából se volt erőm kihámozni,amit mondani akart). De ahogy meghallottam, hogy ennek a bornak a legendája, hogy Magyarországról származik... nah akkor csak levettem egyet a tálcáról és pinot gris szaglásán vettem magam. Büdös. Sajtszagú, kifejezetten nem finom illatra. Aztán az íze jobb, de a rizlinget meg se közelítette. Itt be is fejeztem a kóstolgatást. Az emberek látszólag jól ismerik egymást, vagy csoportban jöttek. Kicsit furán éreztem magam, 80 százalék francia vagy japán, nem tudtam egy társasághoz se odaverődni, mivel franciát elfelejtettem, japánul meg sose tudtam. Ma kissé kirekesztettnek éreztem magam, mivel ez nem teljesen az én „társaságom”, nem az a közösség, amihez már hozzászoktam kicsit. De nem kesergek, mert mindig (legtöbbször) magányos farkasként járom a konfikat és jók szoktak kisülni belőle. Csak most kicsit félek, mert a bevezető előadás is elég biológiás volt, keményebb falat a számomra egy olyan terület nagykonfiján lenni, amihez csak pindurkát igyekszem konyítani (nem mintha, a másik közösség konfiján mindent követni tudnék).
A gettugedörről hamar el is jöttem. Mármint 1,5 pohár bor után fél 8kor. Holnap lesz a poszterszekcióm és most jutott el a tudatomig, hogy már arra se emlékszem, mik vannak a posztereimen (najó, ez túlzás, nade most akkoris kihagytam egy kis időt nyaralás miatt). És kicsit félek, mert a bevezető nyitó locsogáson el is ejtették, hogy az adott előadó nem szereti a molekuláris megközelítést, szóval kritikusak lesznek velem tutira. Egy kis (fekete) bárány vagyok a farkasok közt. Ilyen szép időben most nagyobb kedvem lenne fotózni az őszülő várost és lemenő Napot, kézenfogva andalogva a párommal... hm micsoda nyárvégi romantika lappang bennem. Holnap biztosan szebbnek látom majd a munkát is :) Ha már egyszer ezért sodort ide a szél. ;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése