Floripa

Az egyik derűs napon egy olyan partra mentünk fürdeni, amit csak gyalog, 1órás (tangapapucsos) "túrával" lehetett megközelíteni. A sziget déli partján. Elhagyatott halászkunyhók közt fürödtünk. Illetve a kunyhókban (borzalmas körülmények között) még laktak, de csak a halászok leszármazottjai. Egyébként már tilos lakni és építkezni erre a szakaszra, ezeket a lakóházakat nem bontották le, azért vannak jelen. Elbújnak a növényzetben. A part így is kihalt és romantikusan természetes. Nekem személy szerint az egyik legkedvesebb partom lett. Csak néhány szörfös sétált át az esőerdőn és lovagolt a hullámokon. Meg mi fürödtünk. Láttunk élő igazi vad delfineket. Persze nem túl közel, de ott lubickoltam és ugrándoztak a vízben. Fantasztikus élmény volt.

ilyenbe nem szívesen léptem volna. Állítólag veszélyes.
ez volt a terep. papucsban.
Nério és Laci

ez a part



a csapat
szörfösök




zoommal delfin



tesók capoeiraznak



Laci jól sikerült fotója velem
Laci is capoeirazik
Aznap estére egy szambapróba volta program. Sajnos sikerült lekénünk...és a szegénynegyed elég félelmetes részén az utolsó 10 percet csodálhattuk meg. Az eredményhirdetést. És a formás brazil nők fergeteges riszálását. Majdnem szétestek. Minden porcikájuk külön mozgott. Én ilyet még nem láttam. Fájdalmas volt nézni is, ahogy magassarkúban rázzák a ritmust. És ahogy hozzá tombolt a zene, csörögtek a dobok, a fülünk belefájdult, a szívünk remegett. A nézők szegények és nem szegények táncoltak, énekeltek, örült mindenki. Óriási élmény. Ugye a szamba a szegények tánca, leginkább a favelák nyitnak szambaiskolákat, amik a karneválon mérik össze erejüket. Előtte ilyen nyílt próbákat is rendeznek, ahol előkarneváli hangulatban belekóstolhattunk a brazil táncba. Nagyon értenek hozzá.
a tizenévesek is úgy riszálnak, hogy durva
Laci kedvence:
az énekesek
a zenekar
Utána el is mentünk a sziget szórakozóhelyeire, bárjaiba. A tó mellett. Azt tudni kell, hogy hajnal 1-kor még várnunk kellett, hogy a zenekar elkezdje a bulit. Itt minden éjszaka történik. Éjfél előtt szinte kihaltak a bárok. Aztán leültünk és hallgattuk Nérioék leendő esküvői zenekarát. A vendégek vagy a helyükön rázták a csípőjüket, vagy párokba rendeződve a parketton. Olyan táncot lejtettek, mintha koreográfiát gyakoroltak volna. Először azt gondoltam, hogy a párocska tanult táncolni. Majd a lányt egy másik fiú kérte fel, majd egy harmadik, meg a fiúk is párokat cseréltek és ugyanolyan jól ment nekik is. Szimmetrikusan, lábakat dobálva, csípőt ringatva, lányt levegőbe hajítva... óriási. Az ismerőseink szerénykedtek, hogy ők így nem tudnak, de azért csak elringatóztak (oké, kipörgés és lányhajigálás nélkül, de) olyan mozdulatokkal, amiket nekünk azt hiszem, évekig kellene tanulnunk. A brazilok vérében igenis benne van a tánc.
Aztán voltunk még strandolni meg hajókázni. Élveztük a 32 fokos nyarat. És elbuszoztunk az Iguacu vízeséshez is. Bár leírhatatlan, majd még megpróbálok beszámolni arról is.