Starbucks... megint köszöntem.

Még mindig nem tudom megérteni a Starbucks iránti őrületet.
Ma gondoltam, veszek egy egyszerű kávét. De ha már volt sima espresso és frissen őrölt espresso, hát az utóbbit választottam.
Amit kaptam: egy ugyanolyan szokványos, előre lefőzött, kávéstankból csapolt nagy adag melegen tartott löttyöt. A tetejére kiülő foltok elárulták, hogy nem frissen készült (nem volt gusztusos, akárhonnan néztem). Daráló persze sehol. A kávé aroma érzése és illata sehol. Cukor nélkül iszom, akár van benne eredetileg, akár nincs, olyan híg, hogy mintha édesnek érezném.
Ma nagyon rámtört az olasz kávé hiánya. Egy frissen főzött macchiato azzal a kis tejhabbal a tetején. Hm... az az illat, az az aroma. A krémes cappuccinora már gondolni se merek.

El tudjátok képzelni, hogyha a legjobb kávés hely (Starbucks) olyan kávékat ad, mint amit egy olcsó hotel reggelijéhez lehet Európában fogyasztani, akkor milyen érzések kavarognak bennem Olaszország után... Senki nem érti, miért tiltakozom erősen minden egyes felajánlott kávé ellen és akármilyen fáradt vagyok és akármennyire szeretem a kávét, próbálom megállni, hogy ne vegyek. Az ok egyszerű. Mindig csalódok és mint egy kisgyerek egy rossz csokival, kiül az arcomra, akármennyire próbálom leplezni.
Ha valami extrát veszek (olyan nevekkel,amit kiolvasni se lehet, karamell vagy vanília vagy akármi...), az finom, de olyan édes, hogy hónapokig magas marad utána a vércukorszintem. Ha meg egyszerű, az egyszerűen csak rossz :( És ez nem panaszkodás, nem elégedetlenkedés. Csak tény. Hiányzik Trento és a kávé.

Oh, képzeljétek, a múlt héten hallottam, ahogy kérte Seonyoung a kávét a Starbucksban. Az eladő megkérdezte tőle, hogy "és kávét kér bele?". Na én itt estem majdnem hanyatt... szóval így igyunk mi, Amerikában "kávét" :)