Csak úgy

Hosszú-hosszú idő után sikerült elmennem falat mászni. A kísérletek most éppen jól mennek (mondhatnám, beindult a dolog, de nem akarok elkiabálni semmit), ma hamar végeztem és a fejemet is muszáj volt kiszellőztetnem. Így egyetemi buszra pattantam és az egyetem központi nagy tornacsarnokáig meg sem álltam.
A kosár meg röp meg egyéb pályát lakkozzák. Mindent beborít a szag. Le is van zárva az a rész. De legalább csillog-villog, közepén a Cincinnati-i egyetem logójával. Nagyon "mutatós". Csak azt nem értettem, hogyan lehetnek olyan elszántak az emberek, hogy a pálya felé épített galéria szerű fedett futópályán a lakkszagban is futnak. Mert "futottak" (jaj de vicces, idézős kedvemben vagyok, aki érti az érti).
A mászó teremben meg sokan voltak. Szerintem a felelős srác már megismert, úgy köszönt rám (nem mintha sokszor találkoztam volna vele, ez volt pontosan a harmadik alkalom), a kártyámat nyújtani akartam, de hiába a felszerelés kölcsönzési díjának újonnan kifüggesztett táblája, csak legyintett, hogy hagyjam, nyugodtan jöjjek és másszak. Én nem tiltakoztam. Az is megfordult viszont a fejemben, hogy azért nem kér érte pénzt, mert amennyit én mászni tudok, azért szégyellené. Ma sem brillíroztam. Akarok én falat mászni, de csak gyenge ez a kar és csak messze vannak azok a fogások és amit a múltkor olyan jól kigyakoroltam, azt most sehogyse sikerült megvalósítani. Az elején kicsit keresztbe másztam, majd igyekeztem felső biztosítással a múltkori utat menni, de az első próbálkozás után görcsölt az alkarom és nem sikerült igazándiból az út. Mellettem két 50-es éveiben járó férfi robogott fel a plafonig, én meg csak kapaszkodtam, próbálkoztam egymagamban meghúzódva a sarokban.
Két (illetve három) tanulságot szűrtem le: az egyik, hogy gyakorolni kellene többet és erősödni kicsit; meg hogy valószínű túl keveset használtam a lábam és ezért fáradt a karom olyan hirtelen el; és végül hosszú lábkörömmel nem jó falat mászni.
De nem ragozom tovább. A fejszellőztetés megvolt. Igazából újra gyereknek éreztem magam egy nagy játszótéren, ahogy a puha szőnyeg felett pakolgattam a lábaimat és kezeimet a csudajó alakú színes fogásokon ("Természetesen" csak keresztbe és sajnos nem felfele. A gravitáció nagyon nehézzé tette ma nekem a dolgom). Csak én és a fogás, ami néha csúszik, büdös és messze van. De jót tett az agyamnak mindenképp. És még le is izzadtam kicsit.
Ellenben hiába megy magyarul az írás, ma nagyon kifogytam a tézisemből :( Vannak sajnos ilyen napok, csak lehetnének ritkábban... muszáj, kell, nemsok van hátra, hajrá, kitartás,... valami ilyesmi szavakkal próbálom ösztönözni magam messze a családtól, barátoktól, témavezetőktől.

A végére csak annyi információ, hogy nem csak a "Have a good one!" (Legyen egy jó (napod)!) szúrt fület itt nekem, de a minap a "See you" (Viszlát) elköszönésemre csak egy szimpla "later" (később) válasz jött. És ma is "Ma'am" (asszonyom) voltam ebédkor. A kedvenc idézetem meg a koreai lány által idézett itteni főnököm mondata: "Nothing is working. Yes, these are experiment." (Semmi se működik. Igen, ezek kísérletek.)