2010. augusztus 29., vasárnap

Újra forróság

Már éppen átjárt az ősz hangulata, erre tessék. Hétvégén egekbe szökött a hőmérséklet. És a jövő hétre is 35 fokot mondanak. Most nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy sem. A nyarat már szeretném inkább elhagyni. A "külső és belső" hőmérséklet is kezdett egyensúlyba kerülni az egyetemen (bár még a külsőnek mindig van mit lejjebb mennie, hogy utolérje az egyetemi épületben tapasztaltakat). A napok is egyre rövidebbek... és most megint itt a kánikula.

Mivel a hétvégén a szobámban gubbasztottam, ebből semmit se vettem észre. Azonban ma vásárolni mentünk és gatyarohasztó az idő. Ilyen ez a Cincinnati :)

Álmos vagyok, fáradt és megint hétfő. Megint kezdődik a DNS hajkurászása. Igazán maradhatna is valami a mintámban :( Előre félek, hogy holnap 4 mintát is van esélyem elveszíteni és kukába dobni az elmúlt egy hetem munkáját. Drukkoljatok, hogy ne így legyen.

Falat akarok mászni. Ha nem sikerül holnap a munka, akkor azért, hogy azt vezessem le, ha meg sikerül, akkor azért, mert boldog leszek. A lényeg, hogy megint nevethessenek mások (szerencsére csak gondolatban) a tehetségtelenségemen, amit én még élvezek is :) Közben Laci meg már falon csüng és ügyesedik. Én is akarok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése