:)

Az utóbbi napokban jönnek-mennek a viharok. Nagy a pára, kék az ég és egyszercsak dörög egyet és máris jön egy gyors zuhé, ami tovább is áll. Ma a laborban többször volt áramszünet. Sőt, utána is generátorról működtünk. Voltak találgatások, hogy vmi elektromos egység vhol az egyetemen felrobbant, vagy mi történt... fogalmam sincs. Mindenesetre elég rossz volt, amikor elment az áram és a műszerek el kezdtek sípolni, mert hát ugye egy laborban a műszereknek menniük kell és jelezniük is kell, ha gond van. Aztán persze a légkondi se ment, ami miatt két percen belül a párás állott levegőt szívta mindenki. Nem volt kellemes. De legalább a lábam vissza tudott melegedni normális hőfokra. Ebédkor meghalt az élet, mert nem lehetett kártyával fizetni (és ez Amerikában óriási nagy probléma). A hőmérséklet ott még melegebb volt, elérte a természetes kellemes 25 fokot is szerintem. Mondjuk a pára az nem volt hozzá jó. Viszont mindenki panaszkodott milyen "meleg" van. Én erre csak annyit tudtam volna mondani, hogy igen, párás a levegő, de nincs meleg. Miért gondolja mindenki, hogy a párás fülledt levegő egyenlő a meleggel és ha jó hideg és száraz és mindenki pulcsiban ül, az jó??? Annyira kellemes volt abba belegondolni, hogy mondjuk légkondival kiszedik ezt a párát, de a hőfok marad. Oh, micsoda álom marad arról fantáziálni, hogy nyári felsőben és szoknyában ülhetek a laborban, ami után nem izzadom le a bőrt is magamról hazafele sétálva se az alatt a tíz perc alatt... de ez csak álom marad. Mondjuk egyre jobban bírom a hideget. Már szandált is fel bírok venni. Igaz, ilyenkor egy-két óra múlva fázik a lábam, de akkor magam alá gyűröm a széken és melengetem. Tegnap az edzésre bepakolt zoknimat se voltam rest magamra húzni. Olyan dühítő. Nem igazán tudom variálni a ruhatáramat, mert mindig kell nadrág meg pulcsi, pedig pólóból és rövid cuccból több van :(
Szóval egész nap kicsit kaotikus volt a hangulat az áramszünetek miatt. És blottolni se kezdtünk, mert még várunk vkire, vagy vmire. Viszont a kamerát a hét végére ígérik. Ma Chrisszel is diskuráltam, kitaláltuk hogy lehetne kísérleteket csinálni, ha meglesz majd a sötétszoba, ha megrendeljük ezt meg azt, ha... bárcsak már el tudnánk kezdeni :( De tudom, ez türelemjáték, nem összeegyeztethető aszámítógépes munka tempójával.
Egész nap nem voltam benne biztos, hogy elszabadulok hamarabb és sikerül elmennem mászni. Hezitáltam végig, hogy inkább talán nem. De aztán mivel végeztem a dolgaimmal, felkerekedtem (a mászócipőm és a ruhám persze reggel a biztonság kedvéért vittem magammal) és felültem az egyetemi buszra. Bementem és "hála" az ottani problémáknak, a számítógépes rendszerük nem működött, így ma ingyenesen kaptam felszerelést. A terem meg a fal kicsi, viszont tele van aknázva fogásokkal,azt hiszem ha eljárogatok, nem fogom megunni egy jódarabig. Kaptam beülőt és egy srác segített biztosítani. Mondtam neki, hogy nagyon kezdő vagyok. Nem gond, azt mondta. Aztán kérdeztem, hogy van-e nekik tanfolyamjuk. Azt mondta, hogy nyáron nincs, de ne aggódjak, itt mindenki örömmel segít nekem és tanácsokat is szívesen adnak, lehet tőlük tanulni. Aztán elmondta, hogy úgy lehet legjobban fejlődni, ha mászik az ember (ki gondolta volna?!) és ha jönnek mások is, lehet diskurálni és ez tök jó. Ennek nagyon örültem. Aztán látva a bizonytalanságomat, meg mondtam is neki, hogy nyugodtan szóljon bele és tanítson, hogy is kell, mert technikailag nulla vagyok és azért vagyok itt, hogy gyakoroljak. Szóval erre a srác elmondta az alapokat, pár tanácsot, meg amikor másztam is mondta mit hogy kéne fognom. Hú, nagyon hasznos volt, örültem neki. Persze iszonyat béna voltam, 2 utat próbáltam, az egyiken darabokban felküzdöttem magam majdnem a tetejéig (közben volt egy áthajlás, amin csaltam, de átküzdöttem magam), a másik úton meg úgy 3 fogásig jutottam. És ennyi volt, el is fáradtam. Kedvesek voltak, akik ott voltak. Rajtam kívül volt még 2 srác, akiket múltkor is láttam, amikor első héten elmentem megnézni a termet. Ők valószínűleg minden nap ott vannak. Meg egy lány mászott a (talán) barátjával, ők is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mivel ezeréve nem másztam, első pár fogás után teljesen elfáradt a karom, nagyon "kijöttem a formából" :( Aztán megtudtam, hogy nagyon keveset használom a lábaim (bizony, Laci, még én is túl sokat használom a karom, képzeld), meg elmagyarázta a kb ökölszabályokat egyensúly szempontjából... szerintem a fogások így is jóval nehezebbek voltak a legkezdőbb pályán is, mint otthon (itt alig volt rendes fogás). Nem azok az igazi markolatosak, messze is voltak, teljesen lábból kellett volna kinyomnom magam, meg volt egy trükkös keresztlábas mozdulat is, ami bár nem bírtam továbbmenni, élveztem. Aztán rájöttem, hogy gyenge vagyok, mondtam is, mert amikor megvolt a fogás, a srác mondta, hogy "yes, you've got it" (vagyis igen, megvan), viszont nem bírtam magamat erőből vagy lendületből továbbvinni :( Szóval az első alkalom nagyon gyengére sikerült, de mindezek ellenére virult a szám folyamatosan, nagyon jól éreztem magam, hogy megint önmagammal küzdhettem. Élvezem, hogy nehéz, elérhetetlen, aztán mégis megoldom. Már ha megoldom. Nincs az a félelmem a magastól, mint sziklán (főleg, mert nem jutottam magasra, olyan nehezen ment), ahol viszont sokkal jobban tapad a cipő (itt a falon egyáltalán nem tapadt a cipő. Volt, hogy a fogásról is lecsúsztam emiatt). Estem kisebbeket párszor, de nem szegte kedvem. Hazafele magnéziás kézzel és vigyorgó arccal távoztam. Azt hiszem, holnap megyek megint ;)